Nagy örömömre szolgált, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kormányzati támogatással emlékoszlopot állított a napokban a Ludovika katonai akadémia ellenforradalmi felkelésének századik évfordulója alkalmából, a Ludovika Campuson. Elismerve az 1919. június 24-i események „gyújtó erejét” és valós értékét. Ugyanakkor szomorúsággal tölt el az, hogy Szeged városában szó sincs egy hasonló elképzelésről, amely újra emléket állítana a hősöknek, akik a ludovikások előtt már egy hónappal szembeszállottak a vöröskatonákkal.

Erről szeretnék néhány mondatot elmondani…

Heim Géza, Hrabák István és Diendorfer Miksa.
Keveseknek mondanak valamit ezek a dicső nevek.
Szeged róluk is méltatlanul megfeledkezett.

A VÖRÖSKATONÁK LEFEGYVERZÉSE

A Nemzeti Hadsereg hivatalos felállítását 1919. június 9-én hirdette ki Horthy Miklós a szegedi ellenkormány honvédelmi minisztereként. Ezt azonban megelőzte egy mára méltatlanul elfeledett esemény, a „napfény városában” állomásozó vöröskatonák lefegyverzése, amelynek megtörténte után a nemzeti érzelmű magyar honvédek a tett hírére folyamatosan érkeztek Horthy zászlaja alá. Jómagam, ha nem is hivatalosan, de innen számolom a Nemzeti Hadsereg „megfogantatását”.

Az ellenforradalmi erők 1919. május 7-én Báró Heim Géza százados szervezésében – a várost megszállva tartó francia parancsnokság engedélye ellenére – 72 tartalékos tisztből álló elitalakulatot állított fel. Reggel Hrabák István főhadnagy egy csendőrszázaddal megszállta a Mars téri laktanyát és a cselből összehívott altiszti gyűlésről kilépő 14 hangadó kommunista altisztet csendben elfogta, közben a tiszti század lefegyverezte az őrséget, míg egy géppuskás csendőrosztag 4 géppuskával elfoglalta az emeleti kulcspozíciókat.

A legénységnek sorakozót rendeltek el azzal az indokkal, hogy bemutatják az új ezredparancsnokot, Diendorfer Miksa alezredest. A tiszti század és a csendőrszázad körbe vette és elfogta az udvaron fegyelmezetlenül gyülekező legénységet. A nem várt fordulat teljesen lebénította a legénységet és az altisztjeiket. Képtelenek voltak ellenállni. A következő pillanatban Diendorfer Miksa alezredes szava dörrent rájuk:

– Átveszem a parancsnokságot! Aki együtt érez a kommunistákkal, lépjen elő és távozzon!

Senki sem lépett elő. A századparancsnokok gyűjtötték össze a katonai tekintélyt el nem ismerő, kommunista érzelmű, lázadást szító személyeket, majd Diendorfer Miksa alezredes még ott a laktanya udvarán letetette az esküt a nemzeti érzelmű katonákkal.

Közben kibontották a 46. gyalogezred lobogóját és az egyik tartalékos tiszt elővett egy nemzetiszínű zászlót is. A himnusz eljátszása után mondták el erős és fájdalmas az esküvésüket:

„Mi ünnepélyesen esküszünk, hogy szent hazánkért mindenkor és mindenütt életünket és vérünket áldozzuk. Esküszünk, hogy a bolsevista vörös hadsereg ellen, még akkor is, ha saját véreinkkel találjuk magunkat szemben, a magyar nép és az ezredéves Magyarország további fennállása érdekében haladéktalanul felvesszük a harcot.
Hirdetői leszünk a magyar eszmének, amely egyedül biztosítja népünk és fajunk jövőjét.
Esküszünk, hogy elöljáróinknak feltétlenül engedelmeskedünk, feljebbvalóinkat mindenkor a kellő tiszteletben részesítjük és alárendeltjeinkkel szemben a szükséges szigor mellett, testvéri szeretettel és atyai gondoskodással viseltetünk.
A mindenható Isten úgy segéljen.
Ámen.”

Ez volt Nemzeti Hadsereg első egységeinek létrejötte és az első katonai akciója, majd követte azt a többi. Szegedről indultak a honvédők, hogy Siófokon át Budapestről letépjék a „vörös rongyot”. Amerre meneteltek, úgy sokasodtak, mint égen a csillag.

Tudod, hogy miért?

Mert a magyar mindig magyar akart lenni, nem internacionalista idegen. Tisztelte istenét, szerette családját, védte gyönyörű országát. A fajtánk mindig ilyen volt.
A jövőre nézve is, megváltoztathatatlanul!

Alázattal az ügyünk, tisztelettel feléd:

Zetényi-Csukás Ferenc

Hunhír.info