Nem tudom, milyen politikai érdekek állnak az úzvölgyi történések hátterében, azt azonban látom, hogy ha nem állunk talpra, végünk. Az Úzvölgye csak egyik példája annak, ami történik. Első lépésként tudatosítani kell, hogy jól átgondolt, kitervelt és a hatalom által támogatott folyamatnak vagyunk az áldozatai. Az ország törvényeit úgy alakítják, ahogy akarják. Mi próbáljuk betartani e törvényeket, de ezeket úgy értelmezik, hogy mi legyünk a vesztesek. Azt láttuk, hogy kidolgoztak egy tervet, ami fel akarja számolni magyarságunkat, múltunkat, jelképeinket, iskoláinkat. Vagyis minket akarnak eltüntetni. De nekünk egy lépéssel előttük kell lennünk…

A törvényt nem léphetjük át, viszont olyan megoldásokat kell találnunk, ami a kiskapukat kihasználja.

Ennek elengedhetetlen feltétele az összefogás. Az utolsó órában vagyunk. Lehet, mosolygunk ezen, de látva, ami történik, ki lehet jelenteni: ha nem dolgozunk ki közös tervet, akkor az elrománosítási folyamat Székelyföldön is megállíthatatlan lesz.

Három vonalon kellene megalkotni e stratégiát, mert háromféle helyzetben élő magyar közösségeink vannak. El kell választani ezeket, mert sok esetben különbözik az ott élők magyarságtudata, románokhoz való hozzáállása.

Magyar szigeteket a szórványba! Vannak általánosan érvényes dolgok, mint az épületeink, szobraink, emlékhelyeink, temetőink, iskoláink magyar kézben való megtartása. Ezeknek át kell nézni az iratait, tulajdonjogát, biztosítani, hogy ne kerüljenek idegen kézre. Meg kell akadályozni a földterületek, épületek felvásárlását, elrománosítását. Az erdélyi városok, vegyes lakosságú falvak magyarsága esetében „magokat” kell létrehozunk a kultúra, oktatás, népművészet terén. Külön a városi és külön a vidéki emberek számára.

Megerősíteni, megtartani, ami még megmaradt. A kolozsvári magyar már nem érzi azt, amit a székelyföldi. Más a viszonya a románokkal, soknak már gyengült a nemzeti öntudata.

Szigeteket kell létrehozni. Magyar várakat. Ezek élére kellenek elkötelezett karizmatikus vezetők. A nagy többségükben magyar vagy színmagyar településeket Erdélyben meg kell erősíteni. Itt harcolni kell iskolákért, kulturális programokat szervezni, gazdasági segítséget nyújtani. A nemzeti öntudatot megerősíteni, megakadályozni a betelepítést, a földek eladását. Ez az első két terv a tartósításról szól, a védekezésről. Itt mást nem tehetünk. Kolozsvári értelmiségi szájából hangzott el az, hogy ne magyarkodjunk, hagyjuk az egészet, elég, ha magyarul beszélünk, magyar iskolába jár a gyerekünk, és néha elmegyünk színházba vagy könyvbemutatóra.

Nos, erről van szó. Világpolgárrá válnak a magyarjaink. Székelyföld a szívem közepe. Remélem, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy szigeteket, végvárakat hozzunk létre. Mert Székelyföld maga a sziget. És teljesen másképp kell kezelni, mint Erdély többi részét. Székelyföldön még van remény arra, hogy megállítsuk az elrománosítást. Először a mi udvarunkon kellene rendet rakni. Olyan embereknek kellene vezetniük, akik nemzetüket akarják szolgálni, és nem saját magukat. Akik nem azért lettek képviselők, polgármesterek, közösségi vezetők, mert több a pénz, és akkor alkalmazhatják a rokonságot, mert … Sorolhatnám, de nem teszem, mert mindenki tudja, és mindenki hallgat. Szükség lenne egy megyék fölötti bizottságra, kisebb parlamentre, ahova minden magyar párt megyei vezetősége nevezne tagokat. Hogy rajtuk keresztül lehessen elérni bármelyik párt polgármesterét az adott településen. Hálót kell létrehozni pártoktól függetlenül.

Hargita, Kovászna megyék minden polgármesterével rendszeresen kell tartani a kapcsolatot. Körzetekre osztva (mintegy tíz polgármester egy körzetben), mindegyiknek lenne felelőse. A körzetekre osztás segítené a tájékoztatást, mozgósítást. Havonta kellene találkozót szervezni, amelyen meg kellene tárgyalni a települések problémáit. Ezeken tájékoztatnák azokról a döntésekről, tanácsokról, lépésekről, amelyeket az adott településen meg kell(ene) tenniük. Ugyanakkor történelmi és kulturális témájú előadásokon kellene részt venniük.

Csodálkozom, miként lehet székely polgármester az, akit nem érdekel más, csak a mezőgazdasági pályázat. Számon kellene kérni, milyen építkezési engedélyeket adnak ki. Megakadályozni a földek, házak románoknak való eladását. Tudatosítani kellene az egyszerű emberekben, hogy jövőnk a tét, s felelősségtudatot ébreszteni az emberekben. Mert hiába megy el egy-két elöljáró a faluból egy megbeszélésre, ha a faluba nem jut tovább az információ.

Elképesztően meg van gyengülve az egyszerű székely emberben a nemzeti öntudat, legalábbis itt, Háromszéken. Az emberek csalódottak. Félnek. Gazdaságilag meg kell erősíteni a falvakat. Községenként termékbegyűjtő központokat kellene létesíteni. Az „idegen” befektetőket megelőzni. Hiszen a sajtgyárak, borvízpalackozó gyárak mind-mind az ők kezükben vannak.

Miért? Mi adtuk oda, mi adjuk el talpunk alól a földet. Szükség lenne gazdasági támogatásra, pályázatok írására, amelyek bizonyos szinten már szerencsére működnek. A fiatalok segítésén is sok múlik. Rengeteg olcsó ház eladó, idegenek veszik meg. Miért nem lehetne a magyar kormány segítségét kérni ház- és földvásárlásra fiatalok számára? A tájházak falvankénti kialakítása az értékmentést szolgálná, ugyanis rengeteg érték kallódik el. Ezek élére kulturális felelőst, programszervezőt kinevezni.

Butul el a népünk: sorozatokon él, ez jelenti számára a „szellemi táplálékot”. Nem ismerik lassan a népdalokat, meséket, szokásokat, mesterségeket, történelmünket. Lehet, egyszerű alpontnak tűnik, de ez az egyik legfontosabb. Ha nincs kinek beszélni autonómiáról, ha nem érdekli a felnövő nemzedéket a székelység, a múlt iránti büszkeség, akkor nem lesz jövőnk.

Kevés gyermeket érdekel a múlt, a néptánc, népzene, hagyomány. Szerveznek táborokat, léteznek kezdeményezések, ezeket kell segíteni, megerősíteni. Az iskolák vezetőségével fel kell venni a kapcsolatot. Siralmas ugyanis a pedagógusok helyzete is, néhánynak a hozzáállása. Nagy tisztelet a kivételnek, azoknak, akik hivatásként végzik feladatukat. A gyermekek előtt nincs példakép. Be kell mutatni azokat az iskolákban a diákok számára. Kell beszélni nekik és a települések lakói előtt az aktuális helyzetről, a visszaélésekről, a jövőről. Lentről kell felfelé építeni, nem fentről le. Rá kellene bízni egy pár emberre a régi székely falvak működésének, törvénykezésének átírását, alkalmazását a mai állapotra és helyzetre. Az működni fog. Minden munka sikere emberfüggő. Hiába van pénz, ha nincs olyan személy, akit követnének. Ilyeneket kell keresni politikai színezettől függetlenül. A polgármesteri hivataloknak együtt kellene működniük az egyesületekkel, civilszervezetekkel, hagyományőrzőkkel. Sajnos sokszor ahelyett, hogy segítenék ezek munkáját, akadályozzák. Pedig szerintem egyik egyesület vezetője sem tör a polgármesteri székre.

Javasolom, hogy a körzetekhez tartozó történelmi felekezetek egyházközségeinek vezetőit is hívják meg a gyűlésekbe, akik elérik az egyszerű embereket és hatással tudnak lenni rájuk. Megelőző törvényes lépések Jogászokból, ügyvédekből álló bizottság térképezze fel a Székelyföld területén fellelhető visszaszolgáltatott vagy kérdéses jogviszonyú ingatlanokat, erdőket, közbirtokossági területeket, szobrokat, temetőket, iskolákat, amelyek célpontjaivá válhatnak a visszaállamosítási támadásoknak.

Kérni kell a polgármestereket, hogy jelezzék, ha az ortodox egyház területet akar vásárolni. Ezt vagy meg kell venni előttük, vagy egyszerűen nem kell eladni.

Egyetlen esélyünk az autonómia

Nincs más esély az életben maradásra. Ha nem lépünk, és nem neveljük székelynek a gyermekeinket, ha nem húzzuk ki magunk és nem vállaljuk fel sorsunk, akkor nem lesz kinek autonómiát kérni. Szerintem a kijelentések, nagy szavak, beszédek ideje lejárt. Sürgősen tenni kell. Nemzetem iránti mérhetetlen szeretetem és féltő aggodalmam íratták velem ezeket. Mert ha nem lépünk, nem szervezkedünk és pár lépéssel nem lépünk előttük, akkor végünk van. Hiszem, hogy amint oly régóta megőrzött minket a Teremtő ezen a földön, meg fog őrizni a jövőben is.

Biró Erika református lelkipásztor
Erdélyi Napló

Hunhír.info