Itt vagyunk a Tisza kanyarulatánál, ahová határokat rajzolt a huszadik századi nagyhatalmi gőg és önkény, amely az uzsorások és fegyvergyártók hasznát valamint az emberiség szenvedéseit gyarapította, és egy évszázada súlyos árnyékot vet az európai műveltség értékeire, igazságérzetére és becsületére. Ez az a táj, amely már legalább két évezred óta a szkíta, hun, avar és ugor elődeinknek otthona, amely itt érlelődött magyarrá nyelvében, hagyományaiban, szokásaiban és írásbeliségében is.

„A folyó közepe most országhatár, a vízhát láthatatlan vonalán túl tiltott világ. …. a (tárkányi) legények falkája úszik a vízen lefelé… középen, a tiltás és kísértés vonalán. Tudják, abban az Isten kertje állapotban ez a legveszélyesebb, mégis kockáztatják. Így vetik meg a tiltást… golyószórósorozattal partra parancsolják őket …. e meztelen libasor a határőrség egyre magasabb instanciái elé került: forgószél parancsolta őket a parancsoló arcok elé: őrmester, hadnagy, százados, és kihallgatta őket tábornok is. Virtuskodó legények egy szál gatyában. A virtust valami kimondatlan igazságérzet forralta szájukba: nem értették, hogyan lehet elválasztani folyót a folyótól, vizet a víztől, hogy lehet a dolgokat elválasztani önmaguktól?” – írta a Kossuth-díjas Dobos László erről a partról Sodrásban című regényében.

Ez az a táj, amely már legalább két évezred óta a szkíta, hun, avar és ugor elődeinknek otthona, amely itt érlelődött magyarrá nyelvében, hagyományaiban, szokásaiban és írásbeliségében is. Mert nekünk itt ősi birtoklevelünk a magyar nyelv és a magyar rovásírás! Mégis föld- és országbitorló hadak és népek dúlták fel rendszeresen az elmúlt évszázadokban. De mi magyarok mindig itt maradtunk: ezért vagyunk mi itt jogos államalapítók és őshonos nemzet. Nem szórvány és nem kisebbség, de idegenek által leigázott, keresztre feszített, de teljesen el nem pusztított és be nem olvasztott, dacosan ellenálló és élni akaró magyar nép.

Ez a táj őrzi e hon megtartóinak történelmi nyomait, kezemunkájának eredményeit, amikor a nádasokba menekülők télen előjöttek és visszavonulásra kényszerítették a tatárt, amikor jó harcos katonákat, Bornemissza Gergőket küldtek Eger várába Dobó István mellé, amikor talpasokat toboroztak Rákóczi zászlaja alá, amikor Kossuth Lajos hívószavára indultak harcba a szabadság és függetlenség védelmére. Ezek a mi bűneink, hogy védjük és őrizzük azt, ami eredendően a miénk. Ezt nem érti még ma sem az emberi értékeitől elfajult, haszonleső és értékvesztő liberalizmus és uniós korlátoltság.

A földünkre, kincseinkre, értékeinkre pályázó idegenekkel nem az a baj, hogy törökök, Habsburgok, szlávok, románok, szovjetek, kommunisták vagy muzulmánok, hanem az, hogy az isteni szándék szerint rendezett világunkat akarják elrabolni, lelkünket megtiporni, hogy behódoljunk a betolakodók szokásainak, nyelvének, vallásának és egész rendszerének, hogy csak kiszolgáltatott cselédek lehessünk őseink földjén. EZ AZ ALANTAS SZÁNDÉK vezette a trianoni hóhérokat és a benesi dekrétumok megfogalmazóit egyaránt: elvenni földet, birtokot, nyelvet, éneket, hitet, templomot és iskolát.

NEM CSAK A HIMNUSZUNK ÁLL AZ ÚTJUKBAN, hanem mi, mindannyian, akik nem akarunk gyáván meghunyászkodni, sunyi alkukat kötni és nemzetvesztő kormányokhoz dörgölődni, nem akarunk kiszolgáltatott cselédek vagy parlamenti bohócok lenni örökös szülőföldünkön, és sem hagyományainkat, sem földünket nem kívánjuk eladni vagy feladni!!!

Himnuszunkat sem ! Nyelvünket sem! Zászlónkat sem! Szülőföldünket sem!

Ez nem csupán jogunk, hanem elődeink emlékéhez hű kötelességünk is. Gyáva és becstelen, aki mégis megteszi!

A történelem minket igazol, bár a gyarló történetírásnak nincs mindig szerencséje az igazmondáshoz!

Most azért vagyunk itt, mert nem akarjuk elveszíteni emberi arcunkat, mert „aki embernek hitvány, az magyarnak is alkalmatlan”, nem akarjuk elveszejteni gyerekeink és unokáink jövendőjét, mert ez a hatalmas kultúrkincs, amit átadhatunk, csak ebben a földben tud megmaradni, felragyogni és kibontakozni. És világ csodája, de az elmúlt évszázadok minden sátáni fondorlata ellenére sem pusztult el.

Minden eddigi nemzedék az életét tette fel rá, és helytállásával fizetett érte. Ajándékba kaptuk őseinktől! Miért fosztanánk hát meg tőle utódainkat !?

Ezért kérjük és a követeljük a huszadik századi önkényes és jogfosztó békeszerződések igazságtalanságainak felülvizsgálását és a károkozások jóvátételét!

Kérjük és követeljük az embertelennek minősíthető beneši dekrétumok felülvizsgálatát, a jogtiprások következményeinek kárpótlását és jóvátételét.

Kérjük és követeljük Esterházy János teljes rehabilitálását!

Követeljük nemzeti jelképeink (zászlónk és himnuszunk) szabad használatának törvényben rögzített védelmét !

Kérjük és követeljük a Szlovák Köztársaság területén élő magyar nemzeti közösség államalkotó nemzetté nyilvánítását az alkotmányban, a magyar nyelvnek svájci mintára a szlovákkal egyenrangúvá tételét alkotmányos jogként.

Kérjük és követeljük a magyar közösség számára a területi önrendelkezési jog megadását, alkotmányos jogként.

Kijelentjük, hogy a felvidéki magyar nemzeti közösség számára csak az olyan érdekképviselet elfogadható, amelyik mindezeket az alapértékeket vállalja, programjára tűzi és kiáll mellette. Mert nem a parlamentbe jutás a legfőbb cél, hanem elsőrendűen népünk érdekeinek tisztességes vállalása.

Összefogásra szükség van, de ezt csakis megtisztulva, a levitézlett képmutató bohócok nélkül, a becsület és igazságosság alapján tehetjük!

Elegünk van a becstelen alkukból, haszonleső taktikákból, halogató képmutatásból és nemzetáruló jellemtelenségekből!

Sem földünket, sem nyelvünket, sem lelkünket, sem Himnuszunkat megtiporni nem hagyjuk!

Isten minket úgy segéljen! Áldjon, védjen és szeressen!

Mihályi Molnár László,

Nagytárkányban, 2019. május 5-én

Hunhír.info