Ahhoz, hogy erre válaszoljunk, tudnunk kell, hogy mi is történt Magyarország revíziót követelő társadalmával 1944 után. A II. világháború elvesztésével az 1947-es párizsi békediktátum visszaállította a trianoni határokat. A Horthy-korszak revíziói semmissé váltak. Népirtásokkal tizedelték az új határok mögé rekedt nemzetrészeinket. A Magyar Királyság romjain pedig kezdetét vette a félévszázados szovjet megszállás.

Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia kommunista és soviniszta vezetői meghirdették a magyar nemzeti identitástudat elleni harcot, s ugyanígy tett a Moszkvából érkező és a Vörös Hadsereggel kollaboráló új politikai “elit” is Magyarországon.

Magyarország egyházi, politikai és katonai vezetőit száműzetésbe kényszerítették, bebörtönözték vagy kivégezték. Megsemmisítettek egy teljes társadalmi osztályt (úri középosztály), ami nemcsak szellemi és anyagi bázisa miatt volt jelentős, hanem mert ez a réteg alkotta a magyar nemzeti identitás gerincét.

A revízió gondolatát is megtiltották, ahogy hivatalosan arról sem lehetett beszélni, hogy magyarok élnek a határ túloldalán. Helyette inkább úgy formálták a köztudatot Magyarországon, hogy magyarul beszélő románokról, szerbekről és szlovákokról értekeztek, ha egyáltalán beszéltek róluk. Így sem a politika, sem a média, sem az oktatás nem foglalkozhatott azzal az igazságtalansággal, hogy színtiszta és többségében magyarlakta területeket szakítottak el ismét az anyaországtól.

Rákosi, majd Kádár kommunista rendszere lassan, de hatékonyan mérgezték félévszázadon át a szellemi vezetésétől megfosztott csonka-országi magyarságot, amely végül csaknem elfelejtette, hogy országa csupán egy torzó, melynek végtagjait idegen országok bilincsei tartják rabigában.

45 év elteltével a szovjet hadsereg végül kivonult, ekkorra viszont oly kevesen maradtak azok, akik nem csak ismerik történelmünket, de el is kötelezték magukat Magyarország felszabadítása mellett. Ugyanakkor ezeknek az embereknek (tanárok, történészek, művészek, a zenei pályán tevékenykedő hírességek és különböző önszerveződő mozgalmak tagja) a lassú építkezésének köszönhetően a területi határmódosítás valamilyen formáját támogatók köre folyamatosan bővül.

Az igazi áttörést az fogja jelenteni, amikor lesz majd egy szélesebb társadalmi bázissal rendelkező mozgalom és egy parlamenti képviselettel rendelkező párt, amely nyíltan zászlajára meri majd tűzni határrevízió ügyét! Ez azonban a nemzet tudatának erőszakos átformálása miatt egyenlőre hiányzik.

Azok közé tartozom, akik a közéleti tevékenységükkel a nyolc országban szétszakított nemzetünk egységét és az egy közös hazában való újraegyesítést igyekeznek szolgálni.

Hiszem, hogy etnikai alapú határrevízió nélkül nem lesz megbékélés Magyarország és az érintett szomszédos országok között. S ezáltal olyan összefogás sem, amely elengedhetetlen a jövő olyan mindannyiunkat érintő kihívásaival szemben, mint a népvándorlás vagy a félgyarmati sorba süllyedés.

A mindenkori magyar kormány kötelessége, hogy megkeresse azokat a diplomáciai csatornákat, ahol közös ügyünket érdemben képviselheti. Ám a revízió széles társadalmi támogatottsága és a külhoni magyarság csatlakozási szándéka nélkül nem érhet el jelentős sikereket még akkor sem, hogyha a kedvező történelmi pillanat lehetőséget teremtene rá.

Két út áll előttünk. Vagy együtt fogunk túlélni, közösen, mint egy nemzet vagy részenként fogunk megsemmisülni miközben végleg levonulunk a történelem színpadáról. A mi felelősségünk, mindannyiunk közös felelőssége, hogy Árpád nemzete számára lesz-e újabb 1000 év történelmünkben.

(Lengyelország több, mint 100 éven át nem létezett, miután 3 birodalom felosztotta maga között. Ám a lengyel nemzet soha nem vált porosszá, osztrákká és orosszá sem. Több, mint egy évszázadon át őrizték a szabad Lengyelország álmát, melynek eredménye az lett, hogy most Keletközép-Európa legerősebb független katonai és gazdasági hatalma. Az ő nemzetük kitartása és ereje legyen jó példa számunkra az etnikailag igazságos határok kivívásáért!)

Vajda Krisztián Ferenc
Érték és Emlékezet Egyesület

Hunhír.info