Ökumenikus istentisztelet tartanak az autonómiáért a gyergyószentmiklósi római katolikus templomban január 29-én, szombaton délelőtt 10 órától. A Rockszerda információi szerint az istentisztelet után a tiltakozók átvonulnak a Salamon Ernő Gimnáziumba, ahol a Székely Nemzeti Tanács tartja majd ülését. A demonstrációval a január harmincadikára tervezett, ám a prefektúra által megakadályozott népszavazás kiírása ellen tüntetnek – hangzott el a tegnapi lakossági fórumon.
Dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke tartott előadást az automómiáról tegnap délután a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium dísztermében. – Minden népnek joga van az önrendelkezéshez – emelte ki az elnök, s hozzáfűzte:. így a 11 ezer négyzetkilométeren élő 613 ezer magyar nemzetiségű polgárnak joga van ahhoz, hogy székelyföld autonóm területként működjön.
Bár Románia már lezárta az Európai Uniós csatlakozási tárgyalásokat a Koppenhágai kritáriumok rá is vonatkoznak, vagyis az alapvető szabadságjogokat köteles biztosítani minden román állapolgár számára. Ennek fényében a székelyföldi magyarokat megilleti az, hogy saját maguk döntsenek sorsukról – hangsúlyozta Csapó. Az Európai Parlament számos képviselője támogatja a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit – ismertette – azonban nem értik, hogy a magyarság által újraválasztott RMDSZ-es képviselők miért nem tartják fontosnak ezt. Ugyanakkor fontos lenne, hogy a demokrácia számos eszközével élve a polgárok is kinyilvánítsák szándékukat, akaratukat.
Borsos Géza alelnök szerint nem elég otthon, a tévék előtt véleményt alkotni. Ehelyett konkrét cselekvésre van szükség. – Minden csak a hit és a cselekvés kérdése – érvelt Borsos Géza, aki szerint ha egy közösség százaléka valamit igazán akar és hisz benne, az szétsugárzik és előbb-utóbb sikerül.
Rockszerda