Megtalálták az új vezetőt a tavaly év végén létrehozott, kormányközeli médiaóriás, Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) élére. A 24.hu vette észre, hogy Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója lett a kuratórium új elnöke, miután elődje, Varga István egykori fideszes képviselő február 4-én lemondásra kényszerült.
Varga emlékezetes módon azzal vívta ki a kormányközeli médiumok haragját, hogy tehetségtelennek és színvonaltalannak nevezte a jobboldali újságokat egy tévéinterjúban, és elmondta, hogy csupa független sajtóterméket olvas – az általa felügyelt alapítvány kiadványai helyett.
Az Alapjogokért Központ 2013-ban jött létre, látszólag a kormánytól független civil szervezetként, de megnyilatkozásaikban szinte mindig a kormányéval egyező álláspontot képviseltek. Szánthó Miklós 2017-ben egy interjúban azt is elárulta, hogy a szervezet létrehozását a Fidesz pártalapítványa segítette anyagilag, és azt mondta, a civil jelző lejáratódott, elveszítette azt a mítoszt, hogy szakmai, objektív érdek- és értéksemleges világot képvisel.
A Kesma honlapján megjelent közlemény szerint Szánthó kinevezése mellett a médiaalapítvány kuratórium is új taggal bővült. Hegedűs Zoltán Szabolcsról azt írják, többéves médiatapasztalattal rendelkezik, dolgozott többek között a (jobboldali) új nemzedék egykori lapjának, az UFI-nak, valamint az MTVA Új Média és Teletex nevű cégénél.
Hunhír.info