Rosszabbul állunk az amputált lábak statisztikájában, mint az uniós átlag, de Szlovákiában is kevesebb lábat vágnak le a lakosságszámhoz viszonyítva. Komáromi Zoltán szerint az amputált lábak fele megmenthető lenne, és erre pár éve született egy javaslat, amelyből azóta sem lett semmi.
A magyar egészségügy több sebből vérzik. Múlt pénteken például a 24.hu számolt be arról, hogy ágyakat kellett megszüntetni és osztályokat összevonni a veszprémi Cholnoky Ferenc Kórházban az orvos- és ápolóhiány miatt. Korábban pedig – szintén ebből az intézményből jött a hír, hogy megfeleződött az érsebészek száma, miután a hat szakember közül hárman is jelezték, hogy távoznak.
Komáromi Zoltán az ATV Start című műsor vendége volt, ahol a műsorvezető szembesítette korábbi szavaival, miszerint csak akkor fog értékítéletet mondani Kásler Miklós munkássága felett, ha eltelik egy év. Még nem teljesen telt le, de a kérdésre válaszolva Komáromi azt felelte: alig kapott többletforrást az egészségügy, de az az 1500 milliárd forint sincs sehol, amelyre szüksége lenne az EMMI-miniszternek az egészségügyi programja végrehajtásához, amely a múlt héten szivárgott ki.
Korábban azt is körbejárták, hogyan lehetne megreformálni a magyar egészségügyet, és a háziorvos azt mondta: nem volt olyan szakértő, aki 650-700 milliárd forint működési költség növekedésnél alacsonyabb számot mondott volna. Nagyjából ez az összeg hiányzik szerinte a működésből, ebből lehetne például béreket emelni és a működés feltételeit javítani, korszerűbb műszereket venni és technológiát fejleszteni.
„Biztosan mondhatom, hogy igen” – ezt már arra felelte, hogy halnak-e meg ma Magyarországon azért emberek, mert nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz.
Számokat mondani nem tud, hiszen nincsen erre statisztika, helyette azt mondta: egy daganatos beteg diagnózisának felállítása akár fél évbe is kerülhet, főleg, ha olyan körülmények nehezítik ezt, hogy háziorvos sincs a településen. Ez idő alatt állapota romolhat, a daganat áttétet is képezhet.
Az érsebészeti osztályok ellehetetlenülése kapcsán – az utóbbi héten – már sokadszorra röppent fel az a hír is, hogy kevesebb lábat kellene levágni, amputálni, ha több érsebész lenne Magyarországon. Komáromi szerint Magyarországon évente 4-4,5 ezer alsó végtagot amputálnak a kórházakban, amelyeknek a fele megmenthető lenne. Ezzel az aránnyal jóval az európai átlag felett vagyunk, amelyet a háziorvos három okra vezet vissza.
Az alapellátásban dolgozók nem kapják meg azokat a jogosítványokat, amelyekkel korszerűen lehetne a cukorbetegeket kezelni, és megelőzni a szövődményeket. Az is probléma, hogy nincs elég érsebész az országban, akik évről évre követhetnék az érintett pácienseket. Majd emlékeztetett: pár évvel ezelőtt az érsebész-szakma azt javasolta, hogy minden megyében legyen egy ellátó központ, amely éjjel-nappal ügyel.
atv.hu
Hunhír.info