A súlyos incidens azzal kezdődött, hogy három pakisztáni harci gép a vitatott hovatartozású Kasmír indiai területét támadta. Az indiai légierő gépei, miközben feltartóztatták a behatoló vadászgépeket, Újdelhi megfogalmazása szerint „áttévedtek” a szomszédos légtérbe, ahol azonban a pakisztáni erők lelőttek két indiai gépet.
Az egyik megsemmisített harci gép Kasmír indiai területén zuhant le. A helyi rendőrség közlése szerint két pilóta és egy civil meghalt. A másik gép a terület pakisztáni oldalán csapódott be. Ennek két pilótája a helyi erők fogságába került.
A pakisztáni külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy az országnak nem áll szándékában a konfliktus kiterjesztése, de teljes mértékben készen állnak erre, ha rákényszerülnek. A közlemény szerint a szerdai pakisztáni légitámadást nem katonai célpontok ellen hajtották végre, és elkerülték az emberi veszteséget, de közben bebizonyították, hogy „képesek az önvédelemre”.
Az indiai légierő szerdán lezárta Kasmír legjelentősebb repterét Szrinagarban és három másikat a szomszédos államokban. A Vistara helyi légiközlekedési vállalat bejelentette, hogy a térségbeli légtérkorlátozás miatt nem indítanak járatokat négy észak-indiai városba, Amritszárba, Szrinagarba, Csandigarhba és Dzsammúba, onnan sem indulnak utasszállító repülőgépek.
Hunhír.info