A brit Telegraph utazási cikket közölt Erdélyről, amely inkább tűnik egy történelmi összefoglalónak, mint egy mit nézzünk meg, hol együnk és igyunk típusú leírásnak. Most, hogy január 1-jétől Románia vette át az EU soros elnökségét, bizonyára több figyelem irányul az országra turisztikai téren is. Olyan utazási cikket közölt a Telegraph Erdélyről, hogy felrobban tőle a puliszka.
Ezt az összefoglalót viszont nem biztos, hogy szívesen teszi ki az ország az ablakba. A cikk már a címével is erősen indít: Az elfelejtett háború, amely románná tette Erdélyt, majd a szerző az olyan dolgokról való merengéssel folytatja, amelyek úgy tűnnek, mintha kőbe lennének vésve, de valójában nemrég jöttek létre.
A szerző ilyen dolognak véli Erdélyt is, amely a cikk szerint nem is olyan régóta Románia része, mint ahogy azt hinnénk. Viszont azt is megfogalmazza, hogy “úgy is lehet érvelni amellett, hogy Erdély román, hogy Románia igazából Erdély – egy totemikus jelkép, amely meghatározza az országot a világ szemében. Igaz, a vidék képe – a köpönyegüket suhogtató Drakulák és a magas szirteken álló, hegyes tornyú kastélyok – talán kissé a dolgok Halloween-oldalát mutatják, de elválaszthatatlanok a Romániáról alkotott általános felfogástól; egy letörölhetetlen tetoválás Bukarest karján.”
Chris Leadbeater cirádás körmondatok mellett igyekszik összefoglalni azt, hogy Erdély hogyan is került Romániához. Leszögezi, hogy félretéve a népesség és nemzetiség kérdéseit, a régiót hivatalosan mindössze egy évszázada “fűzték” Romániához. Sőt, a cikk szerint száz évvel ezelőtt, vagyis 1919 januárjában, Erdély még mindig a románná válás folyamatában volt, hiszen ahogy a szerző fogalmaz “katonák araszoltak az erdős, barázdás kontúrjain, berágva magukat a földbe, amelyet akkor még magyarnak neveztek.”
Amint a cikk fogalmaz, Erdélyre akkor még annak ellenére sem figyelt senki, hogy Bram Stoker már megírta a híres, Drakuláról szóló regényét, igaz, azt abban az időben még nem fedezték fel Hollywoodban. Erdélyre mint egy “helyénvaló identitás” nélküli régióra tekintettek, ahogy a cikk szerzője fogalmaz “egy csont volt, amelyen számos kutya olyan erő híján készült marakodni, amely elégséges lett volna ahhoz, hogy megszerezzék” maguknak.
Olyan kijelentések is szerepelnek a cikkben, mint hogy “Románia, ahogy 1919-ben kinézett, egyáltalán nem volt egy megszilárdult darabja az európai kirakósnak. Számos régiója, amely jelenleg a modern ország részét képezi – Havasalföld, Moldva, Erdély -, mint fejedelemségek a középkor óta léteztek, ennek ellenére a román állam(szerűség) csak a késő 19. században szilárdult meg.” Az ország első világháborús szerepének taglalásakor a cikk megállapítja, hogy “miközben Európa többi része 1918 őszi óráiban arra készült, hogy eltiporja a lángokat, az ország, amely 1916-ban meghunyászkodónak tűnt, utolsó tüzelőanyag-készleteit dobta rá a máglyára.”
A konfliktus lezárásáról pedig így ír: “Budapest elkerülhetetlenül visszakerült Magyarországhoz, de a legtöbbje annak, amit az első világháború szeizmikus kilenc hónapos utószavában elvettek az országtól – beleértve Erdélyt is – hivatalosan Romániához került az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés szerint.” Majd a szerző felteszi a kérdést: Láthatóak ennek a tűzvésznek a nyomai, ha a régióban utazunk? Majd érkezik is a válasz, hogy nem nagyon. Sőt, miután nem éppen hízelgő szavakkal festi le Bukarest építészeti értékeit, a szerző arról ír, hogy “egy erdélyi utazás olyan helyekre visz, ahol kevés nyoma van a traumának.
Rusztikus és gazdálkodó, útjai szélén legyezőszerűen terjednek szét a földek – és még a városainak is van némi csendes bája.” A csendes bájt a szerző olyan városokban találja meg, mint Brassó, Nagyszeben vagy Temesvár. A törcsvári (Bran) kastély meglátogatásáról szóló rész után a szerző azzal zárja a cikket, hogy az Erdélyről szóló vámpíros közhelyeket is el lehet kerülni turistaként akkor, ha a régió történelmére és kultúrájára figyelünk. Hiszen ez az örökség sokkal érdekesebb és változatosabb, mint a vámpírok. – írja a transindex.ro
Hunhír.info
