Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki többek között az utóbbi napokban kialakult ellenzéki összefogásról beszélt. Tordai elmondta, hogy a legkevésbé sem eddig tartott az összefogás, már vidéken is szerveződnek a megmozdulások, a pártok előre látnak a következő hetekre, és már közösen gondolkoznak a 2019 végéig tartó stratégián
“Végre azt látom, hogy nagyjából egy lapon vannak az ellenzéki pártok” – mondta. Végre valaki bevallotta: már “egy ideje” tart a barátkozás Tordai szerint az ellenzéki pártok amúgy is elkezdtek nyitni egymás felé egy ideje, mostanra pedig rájöttek, hogy egymásra vannak utalva, és ha nem tudják a sok zászló alatt vonuló ellenzéket egy táborba tömöríteni, akkor végük van. “Így viszont úgy tűnik, zavarba tudjuk hozni, védekezésre tudjuk kényszeríteni a kormányhatalmat. A Fidesznek, hogy ha így folytatjuk tovább, akkor meg fog törni az ereje, azt hiszem” – hangzott el a műsorban.
(Index nyomán)
Hunhír.info