Magyarország száz évvel ezelőtt bekövetkezett nemzeti tragédiájának sebe soha nem gyógyul be. Erdélyországot a cinikus, győztes hatalmak döntése a még csak nemrég nemzetté egyesült Romániának adta. Későn ébred rá a Károlyi-kormány, hogy nincs kivel tárgyalnia, és csak kellő ütőképességgel rendelkező haderő tud ellenállni a minden irányból támadó hódítóknak. De még ekkor is a párizsi békekonferencia döntésére várva remélnek kedvező fordulatot. Az év tavaszának általános társadalmi, katonai válsága halomra dönt minden reményt.

Több száz, külföldön tanuló román értelmiségi, a Liga Culturală szövetségbe tömörülve, már évtizedekkel az I. világháború előtt igen aktív, irredenta propagandát folytatott mind külföldön, mind az Ókirályság és Erdély területén. Céljukat nem titkolták: valamennyi román egyesítése egyetlen országban. Iorga jelenti ki 1911-ben: „…a Liga Culturală előkészíti a talajt, és amikor ez megvan, akkor visszalép és átengedi a helyét a hadseregnek…”

A magyar politikusoknak sem a propaganda visszaverésére, sem az európai visszhang ellensúlyozására nem volt gondja.

Románia az I. világháború hadüzeneteinek elhangzásakor kinyilvánította semlegességét. Az oroszországi szocialista forradalom hatására aktivizálódik a magyarországi szociáldemokrata párt és ennek román szek­ciója is.

A wilsoni önrendelkezési elvek alapján a baloldali román vezetők is Nagy-Románia megvalósításáért küzdenek.

Október 12. Nagyváradon összeülnek a román politikai erők. Vasile Goldiș a hattagú akcióbizottság nevében összeállítja a Nyilatkozatot, amelyet Vaida-Voievod olvas fel a magyar parlamentben. Ugyanezen a napon utasítja el az antant az Osztrák–Magyar Monarchia békejavaslatát. Egy nappal ezelőtt ismeri el nyilvánosan gróf Tisza István a háború elvesztését. Ezek után köti meg a gróf Károlyi Mihály vezette küldöttség a fegyverszüneti konvenciót, amelyet október 13-án írnak alá Belgrádban. Ennek első pontjában a Maros mentét határozzák meg demarkációs vonalnak. Az ettől délre eső területeket az antant katonailag megszállja, de meghagyja a magyar közigazgatást. A távoli magyar főváros nem képes ellátni Erdély adminisztrálását.

Október 28-án a Magyar Nemzeti Tanács átalakul Erdélyi Nemzeti Tanáccsá. Elnöke dr. Apáthy István világhírű biológus. A november 3-án szerveződő Román Nemzeti Tanács elnöke Amos Frîncu, katonai vezetője Emil Hațieganu.

November 9. Román ultimátum a magyar kormányhoz:

„Át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok lakta vidékei felett a teljes kormányzás hatalmát.”

November 13. Goldiș így nyilatkozik: „a (magyaroknak) teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik”. Ezen a napon hiúsul meg minden észszerű egyezkedés Aradon a magyar és román fél között. Jászi Oszkár:

„Az én véleményem szerint az önrendelkezési jog egy magyar Svájcot jelentene, Maniu felfogása szerint pedig egy szűk nacionalista impériumot.”

November 16. „Magyarország minden más országtól független és önálló Népköztársaság.” A forradalmi magyar kormány szerint a nemzetiségekben bizalmat kell kelteni a demokrácia elveinek megvalósítása iránt. De mialatt a román politikusokat sem Károlyi, sem Kunfi „nem hatja meg”, addig az erdélyi magyar parasztok kezdik elűzni a magyar köztisztviselőket. Román küldöttség utazik Jászvásárra (Iași), kérve a román hadsereg katonai segítségét Erdély elfoglalásához („a magyar bolsevizmus ellen”). De már november 7–12. között megjelennek Erdélyben az első román katonai egységek. A magyar kormány utasít: ellenállás ne legyen!

November 17. Franchet francia antanttiszt hivatalosan is engedélyt ad a román hadseregnek a demarkációs vonalig terjedő terület megszállására. Eközben főleg a menekült férfiakból szerveződik Kratochwil ezredes parancsnoksága alatt az önálló erdélyi magyar hadsereg. Ez a későbbi Székely Hadosztály.

November 30. Előgyűlés Gyulafehérváron. A szociáldemokrata küldöttek követelik, hogy a Határozat tervezetében foglalt III. pont szerint Erdély autonómiájának meghirdetése maradjon a szövegben. A többség nem fogadja el a javaslatot.

December 1. A gyulafehérvári nagygyűlésen 1228 küldött van jelen. Goldiș olvassa fel a Határozatot (fotó), és bejelenti a Román Nemzeti Nagytanács megalakítását parlamenti feladatkörrel.

December 2. A Nagytanács kinevezi a Kormányzótanácsot, amely az erdélyi románság kormányaként működik. Ezen a napon Franchet engedélyezi a román csapatoknak a demarkációs vonal átlépését.

December 10. A Magyar Népköztársaság létrehozza a kelet-magyarországi Főkormánybiztosságot. Erdélyben két politikai hatalom és központ (Nagyszeben, Kolozsvár) alakul ki.

December 12. Berthelot francia tábornok is jóváhagyja a demarkációs vonal átlépését anélkül, hogy erről a magyar felet vagy saját kormányát értesítené.

December 15. A román egységek átlépik a demarkációs vonalat. A Zsil-völgyi bányászok ellenállnak a hódítóknak. Hunyad megye munkástanácsa, románok, magyarok Petrozsényben kijelentik, hogy csak ahhoz az államhoz csatlakoznak, amely kielégíti a munkások követeléseit. Felkészülnek a fegyveres ellenállásra, külön köztársaságot képzelnek el a bányavidéknek.

December 18. Dönt a magyar parlament: adják át a románoknak Kolozsvárt, de a magyar csapatok ne vonuljanak ki.

December 22. Több tízezer résztvevővel a magyarság Kolozsváron a gyulafehérvárihoz hasonló szándékú nagygyűlést tart. Kinyilvánítják: „…A Magyar Népköztársaságban kívánunk állami közösségben élni. Az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követeljük minden itt élő nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”

December 23. A magyar csapatok (gyengék az ellenállásra) elhagyják Kolozsvárt.

December 24. A bevonuló román csapatoknak Haller polgármester átadja a város szimbolikus kulcsát. Neculcea tábornok kijelenti Apáthynak, hogy a közigazgatásba nem avatkozik be. De bevezeti a cenzúrát, elrendeli az ostromállapotot, betiltja a gyülekezést. Két királyi dekrétumot adnak ki. Az egyik törvénybe iktatja a gyulafehérvári gyűlésen meghatározott területek egyesülését a Román Királysággal. A másik meghatározza a Kormányzótanács és a királyi Románia viszonyát.
1919. január 2. Kratochwil ezredes jelenti a történteket a kormánynak. Azt is, hogy Berthelot Apáthyval a Nagybánya–Kolozsvár–Déva vonalon új demarkációs vonalat, azon túl pedig egy 15 km-es semleges sávot jelölt ki. A román hadsereg nyomul tovább zavartalanul nyugat felé.

Január közepén a Székely Hadosztály egységei Csucsánál megállítják a román csapatokat.

Január 14. A hivataláról már előbb lemondott Apáthyt románellenes megmozdulásokért letartóztatják. Helyét Grandpierre Emil veszi át, de nincs semmilyen tényleges hatalma.

Január 28. Tamașiu román prefektus eltávolítja helyéről Grandpierre Emilt, és kinevezi a megye és város új, román főtisztviselőit. A magyar kormány apparátusa de facto megszűnik. Vix, az antantmisszió parancsnoka tiltakozik a magyar kormánynál a csucsai ellenállás miatt, de azt a választ kapja, hogy a magyar csapatok nem vonulnak vissza, tartják a frontvonalat.

1919 tavasza. Későn ébred rá a Károlyi-kormány, hogy nincs kivel tárgyalnia, és csak kellő ütőképességgel rendelkező haderő tud ellenállni a minden irányból támadó hódítóknak. De még ekkor is a párizsi békekonferencia döntésére várva remélnek kedvező fordulatot. Az év tavaszának általános társadalmi, katonai válsága halomra dönt minden reményt. Magyarország védtelenül, kiszolgáltatva várja sorsa beteljesülését, területe kétharmadának elvesztését.

Puskás Attila – Háromszék

Hunhír.info