Letartóztattak két általános iskolás diáklányt az Egyesült Államokban, akik azt tervezték, hogy megölik osztálytársaikat egy sátánista rituálé keretében – számol be a BBC. A 11, illetve 12 éves lányok a rendőröknek azt nyilatkozták, hogy sátánisták és legalább 15 társukat készültek megölni a Bartow Általános Iskolában, Florida államban.
A rendőrök átkutatták a két diáklányt, és több, fegyvernek használható tárgyat (egy henteskést, egy pizzavágót és több ollót) találtak náluk.
A nyomozóknak elmondták, azt tervezték, hogy megisszák áldozataik vérét és “esetleg megeszik a húsukat”.
A rendőrség azután kezdett nyomozásba, hogy egy másik diák beszámolt egy tanárnak egy lehetséges iskolai támadásról.
A két lány az iskola egyik vécéjében várt fiatalabb, áldozatként kiszemelt társaira.
A rendőrség közleménye szerint a lányok telefonjában olyan üzeneteket találtak, amelyekben a támadást tervezték, illetve egy kézzel írott papír is előkerült, amelyen ez állt: “Elmentünk a mosdóba ölni”.
(BBC)
Hunhír.info