Hogyha valaha is el fog szakadni Erdély Romániától, az nem a magyarok, nem a szászok, nem az oroszok, nem az amerikaiak vagy ez Európai Unió miatt fog történni. Akik meg fogják elégelni a bukaresti vezetést, azok épp az erdélyi románok lesznek.

Az erdélyieknek elegük van a faragatlanságból, a Bukarestből „importált” balkáni felületességből és cselszövésből. Ezek a sajátosságok ismeretlenek voltak száz évvel ezelőtt az Osztrák–Magyar Monarchiában. Egy évszázada erőlködik Bukarest, hogy Erdélyt, a Bánátot, a Partiumot és Máramarost lezüllessze a Kárpátokon túli területek szintjére. Azonban száz esztendő sem volt elég, hogy ezt a nemzeti „célkitűzést” elérjék, még akkor sem, ha nekünk, erdélyieknek még a saját történelmünkhöz, a „regionális büszkeségünkhöz”, a kultúránkhoz és a hagyományainkhoz való jogainkat is elvették.

Ebben az Európában egyedülálló multikulturális térben folyton elhintették a magyarok és a románok közti ellenségeskedést, erőltették a kisebbségek asszimilációját, kiárusították a szászokat és a zsidókat, és igyekeztek folyton bomlasztani az autentikus erdélyi értékeket. Azt a görög katolikus egyházat, amelynek jórészt a nemzet kiteljesedése köszönhető, törvényen kívül helyezték. A görög katolikus papokat kommunista börtönökbe zárták és megkínozták, attól függetlenül, hogy az Erdélyi Iskola korifeusainak szellemi követői voltak, a román kultúra kútfői, akiknek szelleméből a Kárpátokon túliak is bőven táplálkoztak. Erdély szellemét egy olyan „Bukarest” börtönözte be és ítélte halálra, amely képtelen volt elfogadni azt a sokszínűséget és intézményesített autonómiát, amely a Balkánon ismeretlen.

Szemmel is jól érzékelhető, hogy egy évszázad alatt sem sikerült Romániának integrálnia a volt Osztrák–Magyar Monarchia bekebelezett területeit. A kulturális, gazdasági és társadalmi különbségek olyan jelentékenyek, hogy a Bukarest által száz év alatt elhintett gyűlölet sem tudta aláásni teljesen a két világháború közötti időszakban és a kommunista diktatúra alatt a különböző etnikumú és vallású erdélyiekben a multikulturalizmust és a vallási sokféleséget.

És amennyiben eddig nem sikerült, ebben a hiperinformatizált korban, amelyben élünk, még kevésbé lehet eredményes a nacionalista propaganda. Csak egy magyarázata lehet a Regát erdélyi asszimilációs politikája eredménytelenségének. Ez egy történelmi törvényszerűségből fakad, amely szerint a magasabb rendű civilizációk mindig magukba olvasztják a fejletlenebbeket, s ez fordítva sosem lehet érvényes. A görögök még akkor is érvényesültek kulturálisan, sőt, vallásilag is, amikor katonai értelemben elfoglalták őket a rómaiak. Mert a hellenisztikus kultúra messze fejlettebb volt a rómainál. A maguk rendjén aztán a rómaiak is rákényszerítették a nyelvüket, a szokásaikat a leigázott fejletlenebb népekre.

Egyiptomban azonban ez nem történhetett meg, lévén, hogy az ottani kultúra magasabb rendű volt a hódítókénál, Róma csak politikai és katonai szinten volt képes felülkerekedni.

Hogyan lenne képes Bukarest szellemileg is asszimilálni Erdély lakosságát, függetlenül, hogy románokról, magyarokról, szászokról beszélünk, ha a Regát és Bukarest kulturálisan ma is messze alulmarad a K. und K. bekebelezett területei mellett? Az első egyetemet 1581-ben alapították Kolozsváron.

A Kárpátokon túli országrészben 279 év múlva, történetesen Jászvásáron létesítették 1860-ban az első egyetemet. Ezt a 279 évet nem volt képes áthidalni száz év alatt a „Nagy Egyesülés”. Mint ahogyan az osztrák adminisztráció által létrehozott jogi intézményeket (többek között a telekkönyvet) sem lehet kitörülni az egyesülés előtti időkből. Hadd ne beszéljünk most azokról a városokról, várakról és várkastélyokról, amelyeket a magyar kormányzat, az osztrák vagy éppenséggel az osztrák–magyar adminisztráció építtetett, s amelyek annyira különböznek az olténiai vagy moldvai mezővárosoktól.

Erdély évszázadokkal előzte meg civilizációban és kultúrában a Regátot. Erdély asszimilációja egy teljesíthetetlen feladat a bukaresti adminisztráció számára. Még csak az onnan érkező nacionalizmus és a hazafiasság sem hiteles, mert Románia és a román nemzet tudata Erdélyben született, onnan terjedt át a Kárpátokon. Ma is helytálló Constantin Noica megállapítása: „Politikai értelemben Erdély egyesült ugyan Romániával, de spirituálisan soha.”

3szek.ro

Hunhír.info