Ukrán soviniszták tartottak megemlékezést vasárnap Kijevben: a szervezők adatai alapján több mint tízezren vettek részt az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulásának 76. évfordulója alkalmából rendezett felvonuláson – írja az MTI. Az UPA-felvonulás résztvevőinek zöme a Szabadság Párt és a Nemzeti Hadtest (Nackorpusz) zászlai alatt vonul fel, de a szervezők között volt az Ukrán Nacionalisták Szervezte (OUN), a C14 (Szics) a Jobboldali Szektor (PSZ), és részt vett több más veteránszervezet is a megmozduláson.
Maga a rendezvény rendőrségi jelentések szerint rendbontások nélkül zajlott. Később, a rendezvény vége után jelentette az lb.ua ukrán hírportál, hogy nacionalisták egy kisebb csoportja – a C14 (Szics) és a “Hagyomány és rend” nevű szervezet aktivistái – a kora esi órákban betörtek egy redőnyös ablakot és tűzijátékot dobtak be azon keresztül egy belvárosi épület egyik helyiségébe, amely szerintük a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Viktor Medvedcsuk ukrán politikus irodája. A ház falára “dicsőség a népnek”, “halál az ellenségre” feliratokat festettek.
A résztvevők hazafias és nacionalista jelszavakat skandáltak, tűzijátékokat gyújtottak meg. A Majdanhoz, azaz a Függetlenség teréhez érve egy perces néma csenddel adóztak a donyec-medencei fegyveres konfliktusban elesettekért. A menet a belvárosban lévő Európai téren ért véget, ahol az összegyűltek koncerttel ünnepelték meg az évfordulót.
Sajtójelentések szerint hatezer rendőr vett részt a vasárnapi kijevi rendezvények biztosításában.
Nehézsúlyú bűnözők vannak a Jobb Szektor soraiban között is. A paramilitáris szervezet fegyveresei 2015-ben Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőreivel, majd rendőrökkel keveredtek tűzharcba, egy, vélhetően a csempészet ellenőrzéséről szóló vita után. A lövöldözésben ketten meghaltak, tizenegyen megsérültek, közöttük civilek is.
Hunhír.info