A neves magyarországi építész, Makovecz Imre ingyenesen ajánlotta fel terveit az árvíz által részben elpusztított Temes megyei települések újjáépítésére. Az építész azt is vállalná, hogy a projekteket átdolgozza a bánsági hagyományoknak megfelelően, és felügyelné is a munkálatok kivitelezését.
A projekteket Marossy Zoltán alprefektus bemutatta a megyei tanácsnak, elvitték a bukaresti építészeti és építkezési vásárra is, amelyen a minisztérium kiválasztja a rekonstrukciós tervek közül a legmegfelelőbbet, sőt a szakminisztériumba is eljuttattak egy filmes anyagot.
Borbély László középítkezésekkel megbízott miniszter pozitívan állt az ügy mellé, de elmondta, hogy minden tervet egy-egy építkezési vállalkozónak kell felkarolnia és pályáznia vele. A Temes megyei RMDSZ megkeresett már egy vállalkozót, de az elzárkózott; a Makovecz-féle terveket Ótelek újjáépítéséhez használnák, erről már tárgyaltak Bíró László helyi tanácsossal is.
Makovecz Imre tervei alapján épül a temesvári Új Ezredév Református Gyülekezet temploma és többhasznú közösségi háza is.
(Forrás: Nyugati Jelen)
Rockszerda