A trianoni békeszerződés felülvizsgálatának, módosítási követeléseinek egyik hajtása az Országzászló Mozgalom, melynek első megnyilvánulása a Budapesten 1928. augusztus 20-án felavatott ereklyés országzászló. Folytatásként a bajtársi és nemzeti szövetségek szervezésében, a helyi hatóságok támogatásával 1939-ig már 350 magyarországi helység építette meg saját világháborús hősi emlékművét, amely mellé egyidejűleg vagy később az országzászlót is felállították.

Az első országzászlótartó rúdon a trianoni döntésre állandóan félárbocra engedett nemzeti lobogó emlékeztetett, amelynek fő eleme a Nagy-Magyarország területi egységét jelképező, angyalok tartotta középcímer „Így volt – így lesz” felirattal. Talapzatába a történelmi vármegyék és emlékhelyek rögeit helyezték el, előtte virágokból a Trianon előtti haza térképét alakították ki. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés után visszacsatolt területek helységeiben is első világháborús emlékművek és országzászló emelését szorgalmazták. Irányítója a háromszéki származású Losonczy Ferenc országbiztos volt, székelyföldi megbízottja pedig dr. Kelemen Zoltán papolci ügyvéd.

Az avatóünnepségeket jól meghatározott forgatókönyv alapján bonyolították le. Az esetek zömében egy helység országzászlóját olyan anyaországbeli település, intézmény vagy vállalat közössége ajánlotta fel, készíttette el és képviseltette magát küldöttségével, amelynek lakosai vagy alkalmazottai között volt az emlékművet állítani óhajtó településről elszármazott személy.

Az avatási műsor főbb mozzanatai: az országzászló ünnepélyes átadása, megszentelése (megáldása), felvonása és megkoszorúzása leventék és székely, illetve magyar népviseletbe öltözött lányok díszőrsége mellett, esetenként a történelmi vármegyék rögeit tartalmazó urnák elhelyezése. A küldöttség fogadása, a résztvevők felvonulása, a magyar illetve a székely himnusz eléneklése, szavalatok elhangzása tette felemelővé, változatossá az ünnepélyt.

A történelmi Magyarország legkeletibb megyéjében, a területében és népességében is kis Háromszéken mintegy hetven település tett eleget 1940–1943 között a közóhajnak: országzászló-emlékművet állított.

Biztosan kijelenthető, hogy Albisban, Bitán, Cófalván, Kálnokon, Kilyénben, Kisborosnyón, Kézdimárkosfalván, Málnáson, Oltszemen, Orbaiteleken, Pákéban, Szentkirályban, Székelytamásfalván, Szotyorban és Zalánban nem állítottak országzászlót, Csomortánban, Komollón, Kurtapatakon pedig a falunak felajánlott vagy a bevonuláskor hozott nemzeti lobogót nevezték el országzászlónak és állították fel. Kézdivásárhelyen és Lisznyóban, mire megszervezték volna az avatást, a háborús viszonyok és a pénzhiány már nem tették lehetővé a felhőtlen ünneplést.

Az emlékművek utólag a kommunista diktatúra célpontjává váltak: vagy megsemmisítették őket, vagy sajátos metamorfózison mentek át. Egy részének talapzatát eredetiben vagy átalakítva megkímélték a megsemmisítéstől – talán a világháborúban elesettek emlékének megőrzéséért –, de a zászlórudakat leszerelték, néhol feldarabolták, elégették, a nemzeti dicsőséget hirdető feliratokat kivésették, a megmaradt torzók fizikai létét agyonhallgatták.

A rendszerváltással, környezetünk eszmevilágának átalakulásával a köztéri szobrokhoz és emlékművekhez való viszonyulásunk is átalakult. Így az 1989 utáni politikai változásokat követően a megmaradt emlékművek egy részét restaurálták, esetenként újakat építettek, és a második világháborúban, illetve az 1848–49-es szabadságharcban elesettek emléktáblájával egészítették ki.

József Álmos – Székely Hírmondó

Hunhír.info