A Pannon Rádió körüli kérdések hivatalos képviselője, a MIÉP által államtitkári rangban az ORTT-be delegált Bánlaki József volt. Bánlaki előttünk, illetve Sipos Zoltán szerkesztő, Barna Emese bemondó, Kortye Vilmos technikus előtt kérdésünkre kijelentette: a választások után visszaadjuk a rádiót Gidónak, hadd zenéljen.
A 2002-es év nagy lendülettel kezdődött mind a MIÉP, mind a Pannon Rádió életében. A műsorszóróval is megtámogatott párt népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedett, még az ellenfelek is elfogadták, hogy 10-15 százalék van a MIÉP-ben. Politikusai rengeteget szerepeltek a Pannon Rádióban, az olyan agilis és nagy tudású parlamenti képviselők, mint a Rockszerda egyik állandó megszólaltatottja, Lentner Csaba, de nagyon nagy intenzitással működött közre egy-egy adásnapon a fővárosi frakció több tagja is, így Marsi Péter Pál, Schuster Lóránt, valamint a legtöbbet szereplő Zsinka László.
A várospolitikus leginkább a fideszes Perlaki Jenővel mérte össze erejét hétről-hétre, a hallgatók szerint a szellemi párbajt általában ő nyerte. Nagy erővel készültünk március 15-ére, és a MIÉP, de Magyarország történetében is ez volt az első olyan alkalom, hogy egy politikai tömegrendezvényen nemzeti rockot játszó együttesek dalaiból készült összeállítással köszöntik a térre érkező tízezreket.
A Rockszerda készítette el és szerkesztette meg a zenei anyagot, amely felölelte a Rockszerda szinte teljes nemzeti rock repertoárját, a Magozott Cseresznyétől, a Romantikus Erőszakon át az Aktualizált Revíziós Dalokig. A MIÉP történetének legnagyobb március 15-éje zajlott le, ahol hatalmas tapsot kaptak a Pannon Rádió szerkesztői, akik együtt vonultak a több állomásról elinduló menettel.
Az egész Andrássy utat betöltötték az emberek, a Hősök terén egy gombostűt sem lehetett leejteni, s mielőtt a Beatrice valamint a Bocskai Színpad megkezdte volna produkcióját, dübörgött a Mi Hazánk, az Esküszünk, illetve az Ó, Magyarország. A térre özönlő emberek felvették a hangszórókból áradó ritmust, és énekelték a fenti dalokat. Természetesen mi is biztosak voltunk akkor, hogy a sok támadás, rágalmazás és szociálliberális elhallgattatási kedv ellenére az erős, 20-25 fős MIÉP-frakció kellő mértékben tudja képviselni majd a mi érdekeinket is, s a hatalmat ismét megragadó Fidesz kénytelen lesz bizonyos kérdésekben engedni a parlamenti többségért cserébe.
Ennek ellenére azért érdekelt a saját sorsunk, hogy mégis meddig tervezi a vezérkar, hogy üzemeljen a rádió, amit akkor már szinte mindennapos gyakorisággal támadtak a szociálliberálisok.
A Pannon Rádió körüli kérdések hivatalos képviselője, a MIÉP által államtitkári rangban az ORTT-be delegált Bánlaki József volt. Bánlaki előttünk, illetve Sipos Zoltán szerkesztő, Barna Emese bemondó, Kortye Vilmos technikus előtt kérdésünkre kijelentette: a választások után visszaadjuk a rádiót Gidónak, hadd zenéljen.
Bánlaki ennél többet nem mondott, sőt arra sem adott választ, hogy velünk mi lesz, tehát úgy tűnt, hogy Gidó jóindulatán múlik majd az állásunk, illetve a fentiek szellemében akkor megy tovább a rádió, ha a bajszos életművész elő tudja teremteni a fenntartásához szükséges anyagiakat. Reménykedtünk, hogy Csurka nem vágja le azért az aranytojást tojó tyúkot, és az addigi másfél milliárdos állami támogatás összege jelentősen megnő, így azért ha akar, tud segíteni a rádió fennmaradásában. Hangsúlyozom még egyszer, az illetékes Bánlaki József kimondta, hogy visszaadja a MIÉP a rádiót Gidófalvy Attilának.
Ennek ellenére és abban a szellemben gondolkodva, hogy csak a remény hal meg utoljára, továbbra is teljes intenzitással csináltuk a műsorokat, alárendelve mindent annak, hogy a MIÉP tényleg népszerűségének megfelelő eredményt érjen el a választásokon. Aztán jött Csurka élete legnagyobb baklövése. Nem tudni, hogy meg kellett csinálnia, ráparancsoltak, vagy elment az esze, de mindenesetre kiütötte a pártot a parlamentből. Ez pedig nem volt más, mint az a bizonyos bejelentés, hogy a Fideszt kell támogatni. A rádióban is elhangzott, sorra jöttek a tiltakozó, felháborodott, vagy éppen érthetetlenségről tanúbizonyságot tevő telefonok, s a bejelentést követő MIÉP-gyűlésen a Fővárosi Művelődési Házban már látszott, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint március 15-e előtt.
Jóval kevesebb lelkes hang, reményteljes és bizakodó arc jellemezte ezt a gyűlést, mint azt korábban megszokhattuk. Állítólag a bejelentés, vagyis Csurka nagy “rémtette” Papolczy Lászlóné unszolására is következett be, aki három tanú jelenlétében rikácsolva üvöltötte a vezérnek, hogy “Bejelentetted? Jelentsed már be!” Az emberek elbizonytalanítása biztos, hogy elvett pár százalékot, mert ha ez nincs, akkor hiába csalnak el a MIÉP-től mondjuk három vagy négy százalékot, 10-11 százalékkal nyugodtan bent van a parlamentben. Így a csalás azt eredményezte, hogy a létszámában megfogyatkozott szavazótábor erejéből csak a parlamenti küszöb megközelítéséig futotta.
Hogy miért kellett megvezetni az embereket, ennek a kérdésnek a megoldására is létezik több variáció. A legvalószínűbb az lehet, hogy Papolczyné megijedt. Különös tekintettel arra hogy Balczó Zoltán frakcióvezető-helyettes és Bognár László országgyűlési képviselő több alkalommal jelezték már az elnöknek: a választások után szeretnének jobban belátást nyerni a párt gazdálkodásába, pénzügyi belügyeibe. Kilenc-tíz embert Papolczyné még kézzel elvezényelhetett, de egy húszon egynéhány fős képviselőcsoporttal már nem bírt volna. Ezért, a pénzhez való görcsös ragaszkodás, és az anyagiak feletti totális felügyelet miatt számára a kisebb frakció tűnt megfelelőnek, és úgy gondolta, hogy a MIÉP ott lesz ugyan a parlamentben, de csupán olyan erőt képvisel majd, amelynek tagjait a régi módon lehet irányítani, és így a másfél milliárdos állami támogatás nagy része majd ott marad, ahol Papolczyné szeretné.
Csurka tehát fideszezett, sokan elfordultak, vagy megijedtek, vagy elbizonytalanodtak, az MSZP-SZDSZ csalt a választásokon, melyek után a Fidesz már nem nagyon óhajtotta a hatalmat. A MIÉP kiesett a parlamentből, de az a nyár nagyon hosszú, nagyon forró és nagyon forrongó volt, amire a következő alkalommal emlékezünk vissza.
G. Kirkovits István – Hunhír.info
