Kárpátalja jelenleg Ukrajna fennhatósága alá tartozik, Beregszász pedig az utolsó magyar többséggel bíró városka. Az emberek békésen éltek itt mindig egymás mellett, gazdálkodtak, földet műveltek, az országok határainak változásaira nem figyelve. Egy idősebb kárpátaljai akár öt ország állampolgára is lehetett anélkül, hogy elhagyta volna otthonát. Magyarország, Csehszlovákia, Magyarország, Szovjetunió váltották egymást, jelenleg Ukrajna a határ menti város gazdája.

A sokat szenvedett kárpátaljai magyarok mindent túléltek, még azt is, mikor a férfiakat elhurcolták, azt is, amikor szinte semmit nem ért a pénz, mikor mindennek egekbe szökött az ára.

De Ukrajna többet akart, mint eddigi elődjei: tagjává kívánt lenni az Európai Uniónak! Ezen felbuzdulva egy gyors tüntetést szerveztek a kijevi Majdan téren, a fiatalokkal közölték, ha tüntetnek, akkor holnapra itt Európa lesz, s jólét, meg fenékig tejföl is. Az ifjak kimentek, de fáztak, úgyhogy vissza is fordultak, mert a fene löveti szét magát olyan nagy hidegben, ami akkor volt. Beregszász utcáin megjelentek emberek, akik akkor egy jó fizetés áráért cserében vitték a népeket egy jó kis tüntire, mentek is jó sokan, még olyan is akadt, aki az ötvenhatos forradalomhoz hasonlította a hőbörgést.

Aztán ez is lecsengett, új kormány alakult, pillanatok alatt az árak az égbe emelkedtek, az emberek meg kis híján éhenfagytak, mert tüzelőre sem futotta, nemhogy élelmiszerre. Akkortájt a magyarországi, felvidéki és erdélyi magyarok gyűjtést szerveztek. Tartós élelmet, anyagi támogatást, könyveket, játékokat küldtek a rászorulóknak. Magyarország minden módon megpróbált a kárpátaljai magyarok segítségére lenni.

De megunta ezt Ukrajna, elege lett, hogy az a kicsiny magyarság ennyi jóban részesül, mégiscsak felháborító, s ha maguk is magyarok lettek volna, kinyílt volna a bicska a zsebükben, de nem volt nekik. Miközben kétezer kilométerre Kárpátaljától háborúzni kezdtek önmagukkal az ukránok, vagyis azokkal az ukrán állampolgárokkal, akik orosz nemzetiségűek, a kárpátaljai magyarok szép csöndesen külföldre indultak.

Volt, aki a katonai behívó miatt hagyta el otthonát, olyan is, aki csak szeretett volna a családjának megélhetést biztosítani.

Napjainkra Beregszász utcáin szinte alig hallani magyar szót. Bizonyos időközönként ukrán hazafiak tépkedik a magyar zászlókat hivatalokról, kiabálnak kicsit, s estebédre hazatérnek. Az iskolákban szeretnék a gazdák, ha minden kisebbség ukrán nyelven tanulna, ezt megvalósítani igen nehézkes, mivel a tanárok sem beszélik az ukrán nyelvet. Hogyan is beszélhetnék, mikor még a mai napra is kerülnek elő új ukrán szavak, s az ábécét is csak néhány éve fejezték be. De ugyanakkor a történelemkönyvükbe már leírták, hogy Ukrajna jelenlegi térképe a mamutok csontvázaira is fel lett rajzolva.

Megtudtuk, hogy Jézus maga is ukrán volt és borscsot evett az utolsó vacsorán. De nem orosz borscsot! Ukránt, mert abban paszuly is van (itt nem bab)! Így éldegél a kárpátaljai ember manapság. Apa csak videó hívásban vacsorázik a családdal, aztán összevész az asszonnyal, a gyermek nem érti, hogy mit beszél a tanár, a tanár sem érti, mert ő oroszul tanult, ez valami más, a piacon az emberek egy kevert nyelvet: a zakarpatszkit (kárpátaljait) beszélik, amit az itt élőkön kívül senki nem ért, szegény ruszinokkal megközölték, hogy nem léteznek.

Az új kormánnyal egyidejűleg új pártok is feltűntek, az egyik ilyen párt a Szvoboda (szabadság). Ők talán a leghangosabbak, ha magyarokat kell gyűlölni.

Egy alkalommal vezetőjük, Vaszil Vovkunovics (Rákosira hajazó gömbölyű emberke) azt bizonygatta, hogy ide a magyarok negyvenöt után beszivárogtak, hiába mondtuk, hogy alólunk húszban kiszivárgott a hazánk, mit sem ért. A párt egyik tagját invitáltam, hogy menjünk a temetőkertbe sétálni, s mutasson nekem ősi ukrán sírokat, hisz ott a múltunk, egyszerűen azt mondta: Maga őrült, s ott hagyott.

Beregszászon épp a magyar konzul ellen tüntettek: a Szvoboda vezetője és néhány iskolás fiúcska, akit nagyszünetben elengedtek az iskolából, ami nem is olyan rég Magyar királyi állami főgimnázium volt (jelenleg ukrán gimnázium).

Megnehezítik a határon való átkelést, figyelnek, videóznak, fotóznak, lehallgatnak, miközben más országok vezetőit hibáztatják tehetetlenségükért. Átláthatóbb a helyzet, ha kiderül, hogy kampány vette kezdetét. Máshol kampánykor a politikusok ígérnek, hazudnak, fényezik magukat, itt pedig figyelhetjük, hogy hogyan hintik a port a saját népük szemébe, aki pedig mégis lát, annak mondanak egy jó kis magyar mondókát: csip-csip csóka, vak varjúcska… ja, nem, nem értik.

Megfordul az ember fejében, hogy ezek tudják e, hogy az oltóanyagtól a vízvezetékben lévő klórig mindent Magyarország ad Kárpátaljának? Nem biztos. Csak egyvalami biztos, hogy az egymást folyton mardosó magyar, aki már csak hagyományőrzésből is gyűlölködik olyan, mint a pálma: nő, ha terhet raknak rá.

Lőricz P. Gabriella, Beregszász

Hunhír.info