A Fővárosi Közgyűlés döntése szerint közterületet – parkot – nevezhetnek el Mandeláról. A végső szót a XI. kerületi önkormányzat fogja kimondani. Elképesztő azonban már az is, hogy egy ilyen személyről való közterület-elnevezés egyáltalán felmerülhetett.

A sor persze folytatható. Ki mindenkiről van mindmáig közterület vagy intézmény elnevezve, és kikről egyáltalán nincsen. Ott van például – talán legszomorúbb mementóként – a néhai Fővárosi Könyvtár, amely mindmáig a marxista Szabó (Schlesinger) Ervin nevét viseli.

Egy néhai jeles pap-publicista, Nyisztor Zoltán írta (Magyar Kultúra, 1940. március 20. 111. old.):

„Nem tudunk lelkesedni az utcaelnevezésekkel űzött túlzott udvariaskodásért. Annyi ismeretlen nagyság neve ragyog már a pesti és budai utcák és utak jelzőtábláin, hogy nem hisszük, akadna egyetlenegy ember is Budapesten, aki valamennyit csak hírből is ismerné s tudná, miben rejlik az illetőknek az a szörnyű nagysága, amelyet mindjárt utcaelnevezéssel kellett honorálni. Még veszedelmesebb ez a túlzott elsietése az utcaelnevezéseknek akkor, amikor mégiscsak tegnap letűnt vagy éppen még élő politikai nagyságokat tisztelnek meg vele; hiszen ilyenkor sohasem tudni, mennyi a megtiszteltetésben a megérdemelt hódolat s mennyi a merőben politikai taktika, az opportunizmus és pártpropaganda. Ki ne venné észre például a Kossuth-kultusz bántó eltúlzását az utcanevekben, amely annak idején nyilván központi nyomásra történt s talán nem is annyira Kossuthnak szólt, mint inkább a függetlenségi mozgalomnak s egy kicsit a dinasztia-ellenes hangulat szításának? Bántó az az aránytalanság is, amely ezen a téren oly sokszor mutatkozik: az igazi nagyságokról elfeledkezünk (van-e például Budapesten Zichy Nándornak, a keresztény Magyarország mozgalma első elindítójának utcája?), a talmiakat pedig megokolatlanul magasztalják.”

Eltűnődöm egy pillanatra. Mit szólna vajon ma szegény Nyisztor Zoltán, ha a fentebbi hírt hallaná? Ő már Szabó (Schlesinger) Ervin nevétől is hidegrázást kapott, amint erről egyik memoárja tanúskodik (Vallomás magamról és kortársaimról, 1966).

De mit szólunk mi, mai magyarok mindehhez, s főleg mit szólnak a döntéshozók? Szép a nemzeti karakterre való hivatkozás részükről, de hitelességükhöz tettek is kellenek. Elég volt már ugyanis abból, hogy örökös „kultúrkampf”-ban éljünk, amelyben mindig ugyanazok vannak felül és mindig ugyanazok vannak alul.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info