1031. szeptember 2-án, elhunyt Imre herceg. a Magyar Királyság trónörököse. Halálának pontos helye nem ismert, valószínűleg a bihari Igfon-erdőben – az országnagyok kedvelt vadászterületén – vadászat közben történt. Egy vadkan sebezte halálra…

„Vagy mondjuk lenne véletlen
Egy szerencsétlen baleset,
Megrendelni egy-két vadkant
Jó pénzért mindig lehet.”

– szól a dal Szörényi-Bródy István a király című rockoperájában. Nem véletlenül idézem ezt a dalt. A vadkan okozta vadászbaleset eleve „gyanús”-nak minősül a magyar történelemben, gondoljunk csak a Zrínyi Miklós, a költő halálára, akit – ahogy a diáktréfa mondja – egy, a bécsi kamarilla által felbérelt „vadkan” ölt meg.

Szent Imre hercegről rendkívül kevés történelmi adattal rendelkezünk, amit tudunk róla, az szinte mind az egyházi legendák körébe tartozik. Ezek a legendák pedig sokkal jobban kiszínezik alakját, mint Istvánét. A liliomos herceg, a tiszta férfiúság, a férfiasan szűzies élet jelképe lett. Legalábbis az utókor így emlékezik rá. Már ezzel sincs minden teljesen rendben, szűziességének legendája csak a 12. században kezdett elterjedni, azaz vagy száz esztendővel a halála után. Az akkorra datálható Szent Imre történetek előtt nincs erről említés.

István a fiát tudatosan és alaposan készítette fel az uralkodásra. A gyermek nevelője már egészen kiskorától a maga idejében rendkívüli műveltségűnek számító Gellért püspök volt. Ne feledkezzünk meg Szent István intelmeiről sem, amelyeket hozzá írt, intézett.

Nem csak a neveltetésnél ügyelt a király rendkívüli gonddal egyetlen élő utódjára, politikai téren is mindent megtett, hogy Imrének ne legyen gondja trónja elfoglalásával. Vazult, aki a magyarok ősi hagyománya szerint jogosult lett volna a trónra – a magyar hagyományok nem az egyenesági, tehát apáról fiúra szálló örökösödést, hanem az elhalt után a család legidősebb férfitagja örökli a hatalmat – megvakíttatta, hogy alkalmatlanná tegye az uralkodásra. A jó király nem akarta, hogy fiának is le kelljen játszania ugyanazt a meccset, melyet neki Koppánnyal kellett megvívnia. Az már csak történelem tréfája, hogy rövid kitérő – Orseolo Péter és Aba Sámuel – után, egészen az Árpád-ház kihalásáig Vazul utódai viselték Szent István koronáját.

1031-ben úgy tűnik minden kerek. Szent Imre felnőtt, jó képességű fiatalember, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a részt vett az 1030-as győri csatában – talán ő vezette a sereget -, amelyben a Magyarországra törő II. Konrád hadait szétverték. István már a herceg jövendőbelijét is kiszemelte egy alkalmatos, ifjú, külhoni hercegnő személyében. A hatalmának és tekintélyének csúcspontjára jutott uralkodó, István koronázási ünnepségre készül Székesfehérvárott: fiát, Imre herceget akarja megkoronáztatni.

És akkor jön a vadkan. A vadkan, ami – vagy aki? – halálra sebzi a herceget.

A többi már csak elmélet, akár összeesküvéselméletnek is mondhatnánk.

Ezzel az eseménnyel egybe esik nagyjából az eset, amit Anonymus jegyzett fel a krónikájában: István egy Tonuzoba nevű besenyő törzsfőt különös szigorral, mondhatni kegyetlenséggel büntetett meg, valamely cselekedetéért. Feleségével együtt élve temettette el. Ehhez hasonló eljárásra nem ismerünk más példát. Ez a Tonozuba valamiért nagyon István bögyében lehetett…

Tonuzoba, aki a besenyők – még Taksony idejében telepedtek besenyők Magyarországra – egyik törzsének, a kabán nevű törzsnek volt a feje. Ez a név egyes források szerint vaddisznót jelent, míg a „Tonuzoba” név jelentése, melyet az említett törzs fejei viseltek: Vaddisznóapa.

Tehát a gyilkos – az elmélet szerint – már meg is van. Egy besenyő törzsfő. De mi oka lett volna egy besenyő törzsfőnek megölni a király fiát, aki már amúgy is – apja akaratából – már akkor is a fél ország ura?

Ki volt az értelmi szerző, avagy Tonozuba felbujtója?

Erre talán választ adhat egy ősi képregény – vagy képrejtvény? – a Képes krónikából. Mert a képek néha többet mondanak el, mint a krónikába leírt szavak. Itt egyetlen, három részre osztott képen látszik három, talán nagyon is összefüggő esemény. Szent Imre sírba tétele, Vazul megvakítása és a Vazul-fiak menekülése. Vazulnak, az ősi jog szerinti trónörökösnek, vagy fiainak mindenképpen lett volna oka elbánni Imre herceggel.

Aztán ott van még II. Konrád, akinek akkor 13 éves fia, Henrik – és a vele érkezett küldöttség – épp azidőtájt folytat béketárgyalásokat hazánkban. Konrádnak lenne oka a gyilkosságra, hiszen Imre herceg könnyen bejelentheti igényét a bajor trónra, vele, avagy a fiával szemben. Hiszen II. Henrik halálával a bajor uralkodóház férfiága kihalt, női ágon, az anyja, Gizella révén jogosult lenne rá, éppen annyira, mint amennyire Orseolo Péternek joga volt a magyar trónhoz Imre és István halála után.

És ha már felmerült a neve – ez már tényleg durva elmélet -, ott van még Orseolo Péter… Az ifjú Péter tudhatja, tudja, hogy ha Imrével történik valami, a sorban ő a következő…

De ezek mind csak feltevések, alapos bizonyíték nélkül.

A vadászbalesetet propagáló német Hildesheimi Évkönyvvel ellentétben a Chronica Hungarorum mixta Polonorum című műben az szerepel, hogy Henrik (Imre) Szlavónia nemes hercege súlyos betegségbe esve nyolcnapi haldoklás után a kilencedik napon 9 órakor lehelte ki lelkét.

Tehát még a vadkan se biztos… Lehetett betegség is. Vagy éppen: méreg…

Ma már csak annyi tudható bizonyosan, hogy Imre herceg 1031. szeptember 2-án visszaadta lelkét a Teremtőnek. Halála után a gyászoló apa – talán kétségbeesésében – Magyarország koronáját Szűz Máriának ajánlotta fel. A hagyomány értelmében hazánk azóta Mária országa.

Aztán eltelt néhány évtized és VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta az ifjan elhunyt Imre herceget.

Hungary First

Hunhír.info