Amikor arról beszélünk, hogy mi magyarok milyen toleránsak, mennyire megértők, bűnbánók és ki tudja, mi a fenék vagyunk még, mindig felmerül bennem, hogy itt valami félreértés lehet. Vagy nem egy népről beszélünk, vagy kötelező azt mondani, amit mondunk magunkról… Ugyanis: én nem vagyok toleráns, nem akarok elnéző lenni és nem akceptálom a hazaárulást sem….
Ám, nem csak a mondással van a baj az utóbbi években, hanem a támogatások gyakorlatával. Mindenkinek, aki felsír álmában pénzt adunk, nehogy azt mondja ránk valaki is a nagyvilágban, hogy szemét antiszemiták, hogy nacionalisták, rasszisták vagyunk. Határon túli nem magyar temetőket és imaházakat újítgatunk fel horribilis összegekért, noha volna ugyanott magyar támogatandó.
A tüntetéseken deviáns magatartást tanúsítóknak hajuk szála sem görbül, nehogy azt mondják ránk ott Brüsszelben, hogy itt nincs demokrácia, mi több fasizmus van, s mint egy ma Rómában székelő argentin érsek mondta, már-már koncentrációs táborokat építünk a menekülteknek. Ezért tehát a tüntetők sértegethetik a rendőröket, bármit szabadon rongálgatnak, és bejelentés nélkül táborozhatnak az Oktogonon.
Az állami támogatás pályázatain olyanok nyernek, akik véletlenül sem tartoznak a nemzeti elkötelezettségű társadalomhoz, de annál inkább ostorozzák a magyar nemzetet, a kereszténységet, a határon túl élőket. Kitől várjuk ezért a dicséretet? Ki mondja majd nekünk, hogy mi megértők, demokratikusak és toleránsak vagyunk… Pedig csak simán és egészen egyszerűen önámító hülyék vagyunk… Öngyilkosok!
A legbosszantóbb ostobaságaink egyike: Amíg Csíkszeredában elkobozzák a székely zászlót, mi a Hősök terén hagyjuk, hogy az oláhok hatalmas zászlóval, fülsiketítő hangosítással, népviseletben ugrándozzanak fényes nappal… mert hát az ő kultúrájuk is megérdemli. Hát NEM! Legalábbis nem a Magyar Hősök terén, ahol egykor Ceausescu falurombolása ellen tüntetett egy ország!
A nemzeti politikánkban elharapódzott az a beteges felfogás, miszerint egyetlen csóré fenekünkkel, két muraközit akarunk megülni. Ez pedig lehetetlen. Nem lehet megfelelni a liberális Brüsszel elvárásainak, s ezért büntetlenül hagyni a hazaárulást, busásan támogatni a hazaárulókat bármely művészeti ágban, magára hagyni a nemzeti elkötelezettségű művészeket, írókat, nehogy egyoldalúsággal vádolják a döntéshozó grémiumot.
El kellene dönteni végre, a választások után az újabb kétharmados felhatalmazás birtokában, hogy a de facto, de jure és kimondottan csak a magyar nemzet érdekeit szolgáljuk-e a politika, a kultúra és a gazdaság minden szegmensében, vagy egy mindenkinek megfelelni akaró hintapolitikát folytatunk, ami megfelel Brüsszelnek is, és meg a választóknak is…
Haladéktalanul változtatni kell ezen a botor, fél-liberális felfogáson. Ne támogassunk milliárdokkal nem magyar épület felújításokat, temetőket, mert akik birtokolják azokat az épületeket, azok ujjongtak a legjobban, amikor Trianon elvitte őket a magyar fennhatóság alól, s ma is ők ujjonganak, ha a magyart baj éri, s ők szaladgálnak Brüsszelbe panaszkodni a keresztény magyarokra. E tulajdonosok menjenek a mai hatalomhoz pénzért…
Ne hagyjuk, hogy a tüntetők romboljanak és sértegessék a szolgálatot teljesítő magyar rendőrt, hanem vágjuk végre pofán azt, aki átlép egy bizonyos határt. Mert ha nem szólunk, akkor sem leszünk jobbak a hazudozó és Brüsszelben hazát áruló aljas ellenzéknek, és a “schwartzista” liberálisoknak. S Brüsszel sem fogja jobban összehúzni a szemöldökét, ha elcsattan a Kossuth téren néhány indokolt pofon, és egy-egy taláros végre ítéletet mond a rendbontók felett. Mert ha ez, az ártatlan emberek felett sikerült 2006-ban, talán megy igazi rendbontókkal szemben is 2018-ban.
Ne támogassunk magyarellenes írókat, könyveket, hazaárulókról szóló filmeket, s ha lehet az egyházak között is úgy osszuk el a pénzt, hogy ne az üres, nem keresztény imaházakat és látogatatlan temetőket újítsuk fel ostobán a határon túl – persze jó hivatkozási alapként –, hanem a feldobolyi református, és a futásfalvi katolikus templomról kellene úgy gondoskodni, hogy egyik se omoljon a hívekre az istentisztelet és a mise alatt…
Van tennivaló, s talán az új kormány felesküdött miniszterei jobban odafigyelnek majd a részletekre, s szavuknak is nagyobb hitele lesz, mint az előző kormány egy-két miniszterének és államtitkárának. Mert van min javítani, van mit helyrehozni. Mert a rend, a fegyelem, a hűség és a hazafiság nem csak a választók kötelessége. Van ennek egy másik oldala is.
A választók iránti hűség, a többség iránti kötelesség. A felelősen gondolkodó magyar polgárok biztonsága, a rend, a jog érinthetetlensége, a nemzeti értékek védelme, támogatása… és sorolhatnám, amit a magyar kormány feje ért, tud és gyakorol. Kérdés azonban, hogy a Miniszterelnök környezete és az alárendeltek tisztában vannak e felelősségükkel és kötelezettségeikkel? Erre csak később kapjuk meg a választ… néhány hónap elteltével, amikor a korábbi sötét útvesztőkből végre kibotorkálnak a rossz szokások…
S miért írtam le mindezt? Mert vénülök… és szeretnék ebben a gyorsan elillant életben pár évet egy viszonylag normális országban élni… ahol végre nem kellene bírálni a saját magam választotta vezetés intézkedéseit, mert minden állami tisztségviselő megértené végre, hogy ő nem kiskirály, hanem a nemzet egyik alázatos szolgája, aki felelősséggel tartozik azoknak, akik megválasztották…
Stoffán György
Hunhír.info
