“Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért?”

(Wass Albert)

Sík Sándor: Nagymama

Ott látom ülni csipkés ablakában.
Édes sült alma-illat lengi át
A kályháról a tiszta kis szobát.
Táncol kezén öt karcsú tű vidáman.
Nagy ókulája kifelé tekint ű,
Mert a kertajtó csattan odakint:
S nekipirulva hógolyó-csatában,
(Lármás kutyuskák, egy a más nyomában),
Jönnek a lesett unokák.
Mi van ma, mi van ma?
Mi van ma, mi van ma?
Édesanyák napja,
Pár szál virág a kezemben,
Édesanyám kapja.
Azt is azért adja,
Aki szorongatja:
Édesanyám, édesanyám
Jó szívvel fogadja!

Dsida Jenő: A legszebb dalom Édesanyámnak

Fogok dalolni édes szerelemről
Jövő napoknak bíbor hajnalán.
Füvek, virágok mind reám figyelnek
Bűvölten hallgat minden csalogány.
A föld mámoros, mély álomba szédül
S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
Kezem a lantnak aranyhurjain jár
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Behatolok a titkos műterembe,
Hol a nagy Mester vésője alatt
A jövendőnek márványszobra készül
S ihletve zengek Isten-titkokat:
Elzengem végig önfeledt ajakkal:
Kinek jut bukás, kinek hatalom,
Nagyobb leszek a régi prófétáknál: –
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
Fájdalmaimnak zordon énekét
Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
És akkor, aki tündérvarázslatban
Úgy élt bánattól, bútól szabadon
Szívéhez kap és forró könnye csordul
És mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
Hol vért gőzölgő paripák robognak
S az én ajkamon harsog majd a kürt
S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
Halálkiáltást véres rohamon,
Arcokon ég a lelkesülés lángja!…
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Hanem amikor csendes alkonyatkor
Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám –
Megtámadva az élet fájdalmától,
S könnyes szemekkel tekintesz reám;
Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
Szívem derüjét mind Neked adom…
Te átölelsz és némán összecsókolsz…
És ez lesz nékem a legszebb dalom.

Hunhír.info