Úgy megvertek szerdán reggel a cigányok két intézkedő rendőrt Szatmárnémetiben, hogy orvosi kezelésre szorultak, és csak lőfegyvert használva tudtak kiszabadulni bántalmazóik karmai közül. A két rendőrt egy “családi perpatvar” elsimítására hívták ki, azonban amint kiérkeztek, egy 50 év körüli cigány asszony azonnal nekik támadt, előbb szidni kezdte őket, majd lökdösni – ezzel jelezte, nem kívánja, hogy ők is beleszóljanak a “csáládi ügyekbe”.
Miután a cigány asszony nem volt hajlandó igazolni magát, és továbbra is erőszakos volt, a rendőrök megpróbálták megbilincselni, de ennek is ellenállt.
Ráadásul ekkor közbe lépett a nő két, 30 év körüli fia, akik azonnal ütlegelni és rugdosni kezdték a rendőröket. Sőt két további barátjuknak is szóltak, hogy szálljanak be a rendőrverésbe. A támadók egyike egy kardot is be akart vetni, ekkor döntött úgy az egyik rendőr, hogy most már elég volt, és leadott két figyelmeztető lövést.
A szamárnémeti törvényszéki ügyészség szóvivője közölte, a cigány asszony két fiát előállították kihallgatásra, a két rendőrt pedig a törvényszéki orvostani intézetben vizsgálták ki és látták el. Egyikük 4-5 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és az egyenruhája is elszakadt.
Az illetékes ügyész a kihallgatásokat követően dönt arról, hogy őrizetbe veteti-e támadókat, akik ellen a hatósági személy elleni erőszak miatt indul eljárás.
Főtér, Hotnews nyomán
Hunhír.info