Szombat éjjel tragikus hirtelenséggel, életének 85. évében elhunyt Rozgonyi Ernő közgazdász, egykori MIÉP-es majd jobbikos honatya.
Rozgonyi Ernő hétfőn reggel akarta leadni a csaknem 800 támogató aláírást tartalmazó ajánlóívét, a MIÉP színeiben kívánt indulni az áprilisi választásokon. Deli Károly, a MIÉP elnökhelyettese közlése szerint a politikus péntek éjjel lett rosszul gárdonyi otthonában, a székesfehérvári kórházba szállították, ahol szombat éjszaka elhunyt.
Rozgonyi Ernő 1933. augusztus 16-én született Budapesten. 1951-ben érettségizett az I. ker. Állami Petőfi Sándor Gimnázium humán tagozatán. Polgári (értelmiségi), és anyja révén osztrák nemesi (katonatiszti) származása miatt egyetemi továbbtanulásról szó sem lehetett. Ezért az állami Eötvös Lóránd Geofizikai Intézetnél – a szaktárgyakból tett vizsga útján – megszerezte a geofizikusi és geodéta szakképzettséget. Ezt követően minden évben kísérletet tett különböző fakultásokon, de csak 1962-ben tudott beiratkozni a Pénzügyi és Számviteli Főiskola esti tagozatára, ipari-számviteli szakra, ahol 1966-ban jeles államvizsgát tett. 1973 júliusában megszerezte az okleveles könyvvizsgálói szakképesítést is. Saját megfogalmazása szerint autodidakta módon egész életében tanult.
1952-től a Maszolaj Geofizikai Kutató Vállalatnál dolgoztam geodétaként. 1953 októberében bevonultam tényleges katonai szolgálatra. 1956. október 24-én az OLLEP Építő Törzs tisztjei bezárták a körletet, november 4-én a megszálló szovjet hadsereg fegyverzett le bennünket, majd 5-én este mindenkit szélnek eresztettek, decemberben szereltem le. Ezután előző munkahelyemen, illetve annak jogutódjánál dolgoztam 1958. március 15-ig.
1958. április 1-én kerültem az ÉM 44. sz. Állami Épitőipari Vállalathoz, ahol technikusként kezdtem munkámat. Később, az államvizsgámon – felfigyelt rám a Pénzügyminisztérium egyik vezetője, és az akkor bimbózó „új gazdasági mechanizmus” jeleként felkért, legyek a munkatársa. Így 1966. október 16-án – áthelyezéssel – a Pénzügyminisztérium dolgozója lettem, a III. Ipari és Építőipari Főosztályon főelőadói munkakörben. Itt az első két évben kivitelező építőipar pénzügyi kérdéseivel foglalkoztam, elsősorban elméleti vonatkozásokban, nevezetesen az új gazdasági mechanizmus elveinek az ágazatra való alkalmazásával.
1970 elejétől kezdve már keményen érződött a politikai irányvonal megkeményedése, elkezdték – különböző módon – üldözni azokat, akik túl lelkesen dolgoztak az „új gazdasági mechanizmus” bevezetésén. Ebbe a láncolatba illeszkedik az, hogy 1970. szeptember végén provokátorok hazug vádjai alapján őrizetbe vettek, majd a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellenem a Btk. 127.§ (1) bek. c) és d) pontjaiba ütköző izgatás címén, és indítványozta a bíróságnak, hogy szigorított börtönben eltöltendő szabadságvesztésre ítéljenek. Végül a Legfelsőbb Bíróság 3.000 Ft pénzbírságot szabott ki rám.
1974-ben – szervezeti változások miatt – az újonnan alakított VI. Közlekedési, Építésügyi és Lakáspolitikai Főosztályra kerültem. 1984-ben már nagyon kiéleződött a viszony közöttem és Madarasi Attila akkori államtitkár között. Ennek alapvetően politikai okai voltak. Több alkalommal súlyos nyílt és burkolt fenyegetés ért. Helyzetem kritikussá vált, és ezért – néhány tisztességesebb vezető segítségével – 1984. július 1. napjával a SZÖVOSZ dolgozója lettem áthelyezéssel, ahol kineveztek a Lakásszövetkezeti Főosztály vezetőjévé. Hamarosan azonban itt is szembekerültem az MSZMP KB konzervatív szárnyát képviselő főtitkárral. A küzdelem végeredményeként – persze ebben sokat segített a rohamosan változó politikai közhangulat és helyzet alakulása is – 1990 áprilisában szétrobbant a SZÖVOSZ, és az ágazatok önállósultak. Az új Országos Tanács engem nevezett ki az ügyintéző apparátus ügyvezető igazgatójává. Ebben a minőségemben dolgoztam 1992. február 29-ig, ugyanis 1991 augusztusában felmondtam.
1992 tavaszán a pénzügyminiszter kinevezett a Kincstári Vagyonkezelő szervezet gazdasági igazgatójává. Itteni tapasztalataim elképesztőek voltak. Mivel nem voltam hajlandó a szabadrablásban cinkossá válni, rövid és meddő küzdelem, valamint életveszélyes fenyegetettség miatt 1994-ben innen kértem nyugdíjazásomat. 1998-2002 között a MIÉP országgyűlési képviselőjeként igyekeztem becsülettel védeni nemzetemet, sajnos nem sok sikerrel, bár rengeteget dolgoztam. 1998 júniusától a törvényhozás számvevőszéki állandó bizottságának alelnöke, decembertől a Posta Bank veszteségeinek okait vizsgáló albizottság, 2001. februártól a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságnak is tagja voltam.
Hunhír.info
