Íme, ez az ára azoknak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos ígéreteknek és bombasztikus, de tartalom nélküli politikai kijelentéseknek, melyekkel Románia vezetői az utóbbi évtizedekben megpróbálták átverni a hazai és a nemzetközi közvéleményt.

Íme, ez az ára azoknak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos ígéreteknek és bombasztikus, de tartalom nélküli politikai kijelentéseknek, melyekkel Románia vezetői az utóbbi évtizedekben megpróbálták átverni a hazai és a nemzetközi közvéleményt: 2012-ben Románia külügyminisztere, Titus Corlăţean a Románia és Magyarország között 2002-ben aláírt stratégiai együttműködési nyilatkozat tizedik évfordulója alkalmából lényegében azt mondta, hogy:

1. mindkét állam határozottan elkötelezett marad a nemzeti kisebbségek identitásának és a többi, és a többi megőrzése iránt és

2. (implicit módon) Románia állítólag a legmagasabb európai standardoknak megfelelő etnikumok közötti együttélési modellt fejlesztett/fejleszt ki.

IDÉZET: „A két állam határozottan – konstruktív és pragmatikus módon – elkötelezett marad a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek etnikai, nyelvi, vallási és kulturális identitásának megőrzése és megóvása terén. Nyilvánvaló a romániai magyar kisebbség hozzájárulása a román társadalom stabilitásának és fejlődésének biztosításához, miközben Romániában progresszív módon alakul ki a többség–kisebbség viszony legmagasabb európai standardoknak megfelelő kezelésének valóságos európai modellje.” (Forrás: 2012. november 29-i külügyminisztériumi közlemény, 10. bekezdés.)

Mi a „gond” a volt miniszternek ezzel a remekbe szabott – és a valóság által megcáfolt – kijelentésével?
Mondott ő is valamit, kipipált néhány – rekordidő alatt elfelejtett – protokolláris kötelességet, euro-atlanti bikkfanyelven elismételt néhány hazugságot és kész! A magyarok dühöngenek, a karaván halad… Nos…, (a Románia erőszakszerveiben ücsörgő nacionalistákra nézve) sajnálatos módon, a be nem tartott ígéretekkel kapcsolatos dolog nem ennyire egyszerű. Sőt, még rosszabb: a miniszter úr – mint ahogy mindazok, akik hivatalosan magukévá tették a kisebbségügyi „román-európai modell” mítoszát – arra vállalkoztak (valószínűleg anélkül, hogy tudtak volna róla), hogy tiszteletben tartják, vagyis átültetik a gyakorlatba ezeket a kijelentéseket! Nem, nem viccelek, nem túlzok és nem beszélek ostobaságokat. Miért? Egyszerű: mert a Hágai Nemzetközi Bíróság (NB), egy – bizonyos államok egyoldalú szándéknyilatkozataira vonatkozó (konkrétan Franciaország és Új-Zéland közötti) – vitában már 1974-ben (!) úgy döntött, hogy ezekből kötelezettségek származnak és azokat ugyanúgy végre kell hajtani, mint a tárgyalások nyomán vállalt szerződéses kötelezettségeket. Pont.

Hogy minden (nacionalista) politikus értse, etno-politikai színezetétől függetlenül: megígértél valamit? Akkor muszáj betartani!
Az NB indokolása szerint nemcsak bizonyos államok közötti írásos szerződések/megállapodások alapulnak a szerződéses felek jóhiszeműségén („good faith”) és kell ebből fakadóan a pacta sunt servanda („a szerződéseket tiszteletben kell tartani”) elv alapján betartani, hanem egy nemzetközi jogi szubjektum egyoldalú nyilatkozatait is. Vagyis: a nemzetközi rendszer csak a „szereplők” (vagyis a szuverén államok) jóhiszeműségének vélelmezésén alapulhat, ami az ígéretek betartását követeli meg – az informális módon vállaltakat is beleértve. Forrást itt találhatnak (46-49., 52. cikkelyek). És hogy ne legyenek kétségek: ezt a cikket nem a saját kútfőmből vettem, hanem St. Hobe: Einfuehrung is das Voelkerrecht című „nemzetközi jogi tankönyv” egyik részletéből (66. oldal – „Bevezetés a nemzetközi közjogba”) kiindulva, melyben az egyszerű ember, nevezetesen a hallgatók számára érthető módon elmagyarázza azt, amit fentebb is leírtam: az NB 1974. december 20-án kimondta, hogy egy állam egyoldalú nyilatkozatai jogi kötelezettségeket rónak rá. Pont.

Nézzük most meg, mit jelent az NB 1974-ben hozott döntése a román hivatalosság több mint nagylelkű nyilatkozataira alkalmazva.

A határozott elkötelezettség, a konstruktív, pragmatikus hozzáállás és a nemzeti kisebbségre vonatkozó legmagasabb szintű európai standardok – melyekkel Corlăţean úr nyilvánosan tetszelgett, logikusan a következőket foglalják magukba:

1. széles körű területi, kulturális autonómiaformák (mint Dél-Tirol, az Aaland-szigetek, Grönland esetében);

2. belső-külső önrendelkezési jog biztosítása (az ENSZ 2020a/1966., 2625/1970. sz. határozatainak, a 2013-as skót népszavazásról szóló törvénynek, a Gagauzia ATE különleges jogállása 4. cikkelyének megfelelően) (a szerző első hivatkozása valójában az ENSZ 2200a/1966. sz. határozatához irányít – a szerk.);

3. saját nemzeti és regionális jelképek nyilvános használata (a spanyol alkotmánynak megfelelően);

4. „kisebbségi” nyelv hivatalossá tétele (az Aaland-szigetek, Flandria mintájára);
5. az etnodemográfiai betelepítés leállítása (az ET 1201/1993. sz. ajánlásának megfelelően);

6. a bányajáradékoknak, az adóknak és járulékoknak a régiókból a központba irányításával megvalósuló gazdasági kizsákmányolás leállítása (az ENSZ 2020a/1996. sz. (ld. fentebb – a szerk.) határozatának 1/2. sz. cikkelye szerint);

7. a gyűlöletre uszítás bármilyen formájának befejezése és az ország etnikumainak a kölcsönös megismerés és tisztelet szellemében történő nevelése;

8. a Románia által elfogadott összes kisebbségekre vonatkozó szerződés és norma betartása, azok betűje és szelleme szerint (pl. a regionális nyelvek chartája; a kisebbségekre vonatkozó keretegyezmény; az ET 1201/1993. sz. ajánlása és így tovább);

9. az 1228 román küldött 1918. december 1-i, gyulafehérvári határozatának az erdélyi nemzetiségek önkormányzására vonatkozó III. cikkelyének végrehajtása;

10. az ENSZ, az EBESZ, az ET által ajánlott más normák és jó gyakorlatok.

Nagyjából ezt jelentik az etnikai kisebbségekkel kapcsolatos „legmagasabb szintű európai standardok”,
melyeket Corlăţean úr kötelezettséget maguk után vonó módon megígért. Jó tudni, hogy nem csak Corlăţean úr, hanem más magas rangú tisztségviselők is, mint Bogdan Aurescu (volt külügyminiszter) és Klaus W. Johannis (volt nagyszebeni polgármester) is papagáj módjára ismételgették azt a savanykás-édes mesét, mely szerint Románia európai szinten az etnikumok közötti együttélés mintaországa – ami még inkább arra kötelezi Romániát, hogy végrehajtsa az NB 1974-es döntését. Tehát jó úton haladunk! Így aztán felszólítom a kormányon lévőket és honfitársaimat, hogy lássunk munkához és változtassuk Romániát az etnikumok közötti együttélés „igazi modelljévé”, „a legmagasabb európai standardoknak megfelelően”! Most, vagy soha!

Hans Hedrich
ittHON.ma

Hunhír.info