Ismét árvízriadót rendeltek el Temes megyében, miután az előrejelzés szerint újabb felhőszakadások várhatók az ország nagy részén. Eddig 4 ezer embert telepítettek ki a víz miatt, 4 ezer ház megrongálódott és 350 hidat elsodort az ár. Alig csökken az elárasztott területeken a vízszínt, és a román hatóságok megkezdték a járvány elleni védőoltásokat az érintett területeken.
A romániai Temes megye több településén éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Erre a hatóságok szerint azért van szükség, nehogy súlyos járvány törjön ki, illetve, hogy megakadályozzák az elhagyott házak esetleges kifosztását. Temes megye prefektusa este fél tíz és reggel hat óra között rendelettel írta elő a szabad mozgás korlátozását Óteleken, Temeskeresztesen, Fény faluban, Magyarszentmártonban és Jánosföldén.
Időközben sikerült az árvizet okozó kisebb szakadást helyrehozni a védőgáton, a nagyobbikon pedig néhány napnyi szünet után újra nehézgépekkel dolgoznak.
A katasztrófa sújtotta övezetben a járványok megelőzése érdekében folyamatosan oltják az embereket hepatitis, tetanusz és tífusz ellen, ugyanis sok még eltakarítatlan állattetem, a vizek pedig rendkívül fertőzöttek Temes megye délnyugati részében.
(MR nyomán)
Rockszerda