A románok egységét jelképező emlékművet emeltetne az egyesülés centenáriuma alkalmából Kovászna megye legmagasabban fekvő pontján, a Lakócán több Kovászna és Hargita megyei román szervezet.
Az alkotás „A nemzeti lét és a románság egységének emlékműve” címet viselné, és felállításának ötlete a tavaly elhunyt Gheorghe Vrabie képzőművésztől származik, aki a Moldovai Köztársaság és Chişinău címerét is tervezte – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ igazgatója, Ioan Lăcătuşu. „Ennek az érzelmi jelentősége abban áll, hogy ez a csúcs köti össze Moldvát Erdéllyel és Havasalfölddel. A művész lánya, a Chişinăuban élő Georgeta Vrabie rendelkezésünkre bocsátotta apja argumentációját, azzal a kéréssel, hogy ismertessük az illetékes intézményekkel, és ezt a projektet is foglalják bele az 1918. december 1-jei nagy egyesülés centenáriuma alkalmából előkészített programba” – mondta.
Ioan Lăcătuşu szerint a Kommandó község területén, 1.777 méter magasan fekvő Lakóca-tetőn helyet kapó emlékmű szimbolikus jelentőségén túlmenően akár turistalátványossággá is válhat, ahhoz a kereszthez hasonlóan, amely a Bucsecs-hegységben levő Caraiman-csúcson található. Az igazgató hozzátette, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumához tartozó mindegyik szervezet felkarolta és támogatja a projektet.
agerpres.ro
Hunhír.info