Turisztikai szempontból is hasznosítható egy-egy település templomának restaurált freskója – vallja Kiss Loránd marosvásárhelyi restaurátor. Pozitív példaként a Medgyes melletti Szászivánfalvát említve, ahol egy hatalmas falképegyüttest tártak fel, illetve restauráltak.
A szászivánfalvi templom – amelynek helyreállítása egy nagyobb európai uniós program része volt, és ahol a Szent László legendára bukkantak – most ennek köszönhetően látogatókat vonz. Ez mindig attól függ, hogy van-e erre emberi kapacitás az illető településen, amely működtetni tudja, népszerűsíteni, vagy valaki, aki felkarolja ennek a népszerűsítését a médiában, tanulmányt készítsen, kiemelje, hogy ez miért fontos – hangsúlyozta a szakember.
Az utóbbi egy-két évben Maros megyében végzett feltárási és restaurálási munkálatokról szólva Kiss Loránd a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, Szentdemeteren dolgoznak jelenleg, a római katolikus templom északi szentélyében a gótikus falképeken, illetve Nyárádszentlászlón az unitárius templomban már nagyjából be is fejezték a szentély gótikus falképeinek a restaurálását. Egy másik izgalmas, sokat ígérő műemlék a nyárádszentmártoni unitárius templom, ahol tavaly végzett kutatások során a szentélyben és a diadalíven kerültek elő középkori falképek. Egy ilyen kutatást úgy kell elképzelni, hogy az ember kis ablakokat, kazettákat nyit a falra, a rétegrendből azonosítani tudja, hogy itt egy festett réteg van, a kiterjedését is megpróbálja meghatározni, valamint a korát megállapítani. A sorrend tehát a feltárás, a restaurálási terv és a teljes helyreállítás – magyarázta a restaurálási munkálatok sorrendjét a szakember.
Nemrég a Szeben megyei, de Maros megye közvetlen szomszédságában lévő Somogyom településen egy eddig ismeretlen Szent László freskótöredékre bukkantak a restaurátorok. A freskó keletkezésének időpontja valamikor a 14. század vége és a 15. század legeleje közötti időintervallumba tehető – mondta Kiss Loránd, aki azt is elárulta, hogy önkéntes munka keretében végzett tetőjavítás, sürgősségi beavatkozás és falkutatás során bukkantak rá Erdély egyik legkiterjedtebb Szent László legendát ábrázoló falképegyüttesére.
Ahhoz, hogy feltárják és restaurálják, természetesen be kell tartani a sorrendet és megszerezni az ilyenkor szükséges engedélyeket. Egy másik falfestmény, amely a közvéleményt foglalkoztatta, a Kiszsolnán talált falfestmény-töredék a romos evangélikus templomban. Ennek megmentése, a templom szentélyének a helyreállítása érdekében megállapodás született a Beszterce megyei önkormányzat és a magyar állam között. Bizonyos munkálatokat már elvégeztek, a továbbiakban a restaurálási tervet kell elkészíteni, valamint megvárni, míg az építő a szerkezetmegerősítést elvégzi a boltozatokon, mert az most még életveszélyes. Jelenleg a munkálatok szünetelnek, de a remények szerint tavasszal folytatódnak – mondta Kiss Loránd a székelyhon.ro-nak.
Hunhír.info