Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azt nyilatkozta pénteken, hogy a decentralizáció és a helyi autonómia hiánya okozza, hogy kevés európai pénzt hív le az ország.
„A decentralizáció és a helyi autonómia megvalósításának még a legenyhébb szándéka sincs meg. Az emberek azt szeretnék, hogy a döntéseket az ő szintjükhöz minél közelebb hozzák meg, (…) és ennek hiánya okozza az uniós alapok lehívásának hatalmas kudarcát. Az autópályák maradjanak Bukarest adminisztrálásában, de minden pénzt lehívnánk, ha a regionális utakra, hidakra mi pályázhatnánk (…) Nagyszebennel, Brassóval, és nem Bukarestben tartanák ezeket, hogy valaki játsszék velük. A fejlődést a decentralizáció hiánya akadályozza” – véli Florea.
A polgármester sérelmezte, hogy túl azon, hogy a fővárosban nem veszik figyelembe a helyi közigazgatásokból érkező javaslatokat, olyan értelmezhető jogszabályokat hoznak, amelyek a folyamatban lévő munkálatok befejezését is akadályozzák.
Ugyanezt kifogásolta és sürgetett nagyobb helyi beleszólást a döntésekbe egy hónapja Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki szerint Kolozsvár infrastrukturális fejlődését a kormány akadályozza azzal, hogy nem indítja el a körgyűrű megépítésének projektjét. – írja a Főtér.
Hunhír.info