Természetesen a piros-sárga-kék színkombináció sem maradhat el. Akár fogadni is lehetett volna, hogy valami hasonló jelképpel kápráztatja el Románia Európát.
A 2019- es román EU elnökség nem lehet meg hivatalos szimbólum, logó nélkül. Ennek megfelelően az európai ügyek minisztériuma pályázatot írt ki a jelkép megalkotására, aminek győztese román színekben pompázó stilizált dák farkas lett. Alkotójáról csak annyit lehet tudni, hogy diák, és műve a 19 tagú zsűri nyolcvan százalékának elnyerte tetszését. A döntésben szerepet játszhatott az is, hogy a mű nagyon sok szavazatot kapott a közösségi hálón. A zsűri egyes tagja ugyan megpróbáltak azzal érvelni, hogy a logónak valamit jelentenie kellene a többi néhány száz millió európai számára is, de szavaik süket fülekre találtak.
Hunhír.info