Egészen elképesztő riport jelent meg a Recorder blogban: az UNESCO egyik szakértője érkezik Verespatakra, hogy felmérje, van-e akkora kulturális potenciál a helyben, hogy felkerüljön az UNESCO védettségi listájára. Csakhogy a németországi szakértőt egyszerűen senki nem volt hajlandó beengedni sem a település bányászmúzeumába, sem a rómaiak által kiépített tárnákba. A környezetvédelmi szervezetek úgy sejtik, a román kormány így akarja előidézni, hogy Veresptaknak minél kevesebb esélye legyen a listára kerülni.
Verespatak UNESCO-listára való felvételét még a Cioloș-kormány kérvényezte, a felvételi procedúra annak következtében el is indult. A mostani Tudose-kormány a jelek szerint lehet úgy gondolja, nem olyan jó ötlet, hogy a környező hegyekben levő aranyat a védettség miatt soha ne lehessen kiaknázni. Időközben úgy áll a helyzet, hogy a kitermelés engedélyét megkapó Roșia Montană Gold Corporation vállat még mindig reménykedik, hogy kitermelheti az itteni aranyat, másrészt meg nemzetközi perre készül a román állam ellen, ahol a kiesett jövedelem miatt 4,4 milliárd dollárnyi kártérítést kérne. Ebbe a zűrzavaros politikai helyzetbe csöppent bele Helmuth Albrecht szakértő, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites) kutatója, akit nemcsak, hogy felsőbb utasításokra hivatkozva nem engedtek sehova bemenni, hanem az egykori bányászok egész nap nyomon követték és filmeztek. Albrecht aztán azzal ment haza, hogy egy “érdekes jelentést fog készíteni”. Ezzel Románia gyakorlatilag jelezte a nemzetközi szervezet felé, hogy mennyire is elkötelezett a kulturális és természeti örökség védelmében.
Transindex.ro
Hunhír.info