Tízéves a háromszéki Második Világháború Volt Hadifoglyainak Szövetsége közölte szerkesztőségünkkel a szervezet nevében dr. Fábián Lajos és Gocz József. A szövetség megalakulását annak idején az tette időszerűvé emlékeztetnek , hogy az 1994/44-es törvény értelmében minden 19401945 között ,,magyar katonai szolgálatot teljesített veterán frontharcos-igazolványra jogosult, emellett kedvezményekben is részesül.
A szövetség az RMDSZ támogatásával vállalta, hogy segít minden háromszéki érintettnek a veteránigazolvány megszerzésében, ez magyarországi adatok megszerzését és hazai hitelesítést jelentett. Az egykori hadifoglyok 1995. január 26-án küldték el az első iratcsomót a magyar honvédelmi minisztériumnak, s ezzel kezdődött a folyamatos munka. A szervezet eredményességét igazolja hangsúlyozzák , hogy több mint háromezer háromszéki idős embernek (közülük 1546-an fronton és hadifogságban egyaránt voltak, 750 fő ,,csak harcolt, míg további 776 személyt hadiözvegyként tartanak nyilván) sikerült megszerezni a szóban forgó bizonylatot.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda