Sokan emlegetik e fogalmat, de – hiába. Jézus Krisztus eljövetelével és megváltói művével ugyanis teljesen új időszámítás kezdődött a történelemben.

A Firenzei Egyetemes Zsinaton 1442. (firenzei időszámítás szerint 1441.) február 4-én kihirdetett, a koptokkal és etiópokkal való egyesülésről szóló „Cantate Domino” kezdetű bullájában ez a dogma áll:

„A mi Urunk és Üdvözítőnk szavára alapozott Római Anyaszentegyház erősen hiszi, vallja és tanítja, hogy az Ószövetség, vagyis a mózesi Törvény rendszabályai, amelyek feloszthatók szertartásokra, szent áldozatokra és a szent jelekre, mivel azért lettek bevezetve, hogy valaminek az eljövetelét jelezzék, ámbár megfeleltek abban a korban az Isten tiszteletének, de miután az általuk jelzett Urunk, Jézus Krisztus eljött, megszűntek, és kezdetüket vették az Újszövetség szentségei. Halálosan vétkezik, aki még a kínszenvedés után is reményt helyez ezekbe a rendszabályokba, és alájuk veti magát, mint olyan dolgoknak, amelyek az üdvösségre szükségesek. De nem tagadja a Szentséges és Egyetemes Zsinat, hogy ezek megtarthatók voltak Krisztus üdvhozó szenvedésétől az evangélium egyetemes kihirdetéséig, csupáncsak ne higgyük róluk, hogy legkevésbé is szükségesek az üdvösségre.

Azonban állítja, hogy az Evangélium egyetemes kihirdetése után az üdvösség elvesztése nélkül lehetetlenség megtartásuk. Krisztus hitétől idegennek nyilvánítja tehát mindazokat, akik ama idő után a körülmetélést, a szombatot és a többi vallásos rendszabályt megtartják, és kijelenti, hogy semmi esetre sem részesülhetnek az örök üdvösségből, hacsak valamikor észhez nem térnek tévedéseikből.

Mindenképp előírja tehát mindazoknak, akik a krisztusi névvel dicsekszenek, hogy tartózkodjanak a körülmetéléstől bármely időben, akár a keresztség előtt, akár utána. Mert akár reményét helyezi bele valaki, akár nem, ezt az örök üdvösség elveszítése nélkül egyáltalán nem lehet megtartani.”

Vagyis az Ószövetségből a Tízparancsolaton kívüli rituális törvények értelmüket veszítették az emberi nem megváltására testet öltött Ige, a Második Isteni Személy, Jézus Krisztus eljövetelével. Jó, tudjuk, Szécsi nem keresztény teológus, de ha egy olyan társaságban foglal helyet mégis, mely „keresztény-zsidó”-nak tartja magát, akkor azért ennyit minimum illene tudnia neki is. Tudnia kellene aztán, hogy a jeruzsálemi templom lerombolása után már a katholikus Egyház van, vagyis nem egy konkrét néphez kötődik az üdvhozó, az „Istenért küzdő” (Izrael) szakrális közösség, azaz az evangéliumot egyetemes jelleggel hirdetik, és nem kötődik már a zsidó népiséghez az üdvösség. Az ószövetségi micvák megülése csak azt fejezte ki, hogy a Messiás, az Üdvözítő, a Megváltó még nem jött el. Ráadásul az egyházatyák szerint a Krisztus utáni zsinagóga magát az Antikrisztust várja Messiásként, és ilyetén az ószövetségi szertartási törvények Krisztus születése után, a jeruzsálemi templom leromboltatásával nemhogy meghaltak, hanem – lelki – halált okozók. („Non tantum mortua erat, sed et mortifera.” „Nemcsak meghalt, hanem bűnt is okozó.”) Minderről kéretik kézbe venni Huber Lipót katolikus teológiai tanár két kötetes művét (Zsidóság és kereszténység a múltban és jelenben).

Mindezt kicsit szemléletesebben kifejezve álljanak itt egy jeles francia apologéta sorai:

„A zsidó vallást illetőleg […] meg kell jegyeznünk, hogy miután az Isten akaratánál fogva előkészületül szolgált a Messiás eljövetelére, s egyszersmind az igaz vallásnak második fejlődési foka volt, igaz vallás is volt; de Jézus Krisztus óta nem az többé. A zsidó vallás, mint a kőműves állványa, szükséges volt arra, hogy az épület fölemeltesssék. De miután a ház föl van emelve, az állványt le kell bontani; mivel ekkor már csak haszontalan és terhes akadályul szolgál.

A vakoskodó zsidó elhagyta a házat, és megőrizte az állványt; ő a valóságot a látszatnak föláldozta. A Messiás eljövetele után a zsidó nép, templom, oltár és áldozat nélkül, szétszóratva a világon, melyből ki nem irtathatik, vallásának csontvázát magával hordja. Krisztus jövendölése szerint fönn fog az állani minden századon át: hogy örök tanúságául szolgáljon a kereszténységnek; mint az árnyékból valamely testnek lételére következtethetni.”

(Rövid és bizalmas feleletek a keresztény vallás ellen leginkább elterjedt ellenvetésekre. Francia nyelven írta [Louis-Gaston de] Ségur, a párisi katonai fogház lelkésze. A XXII. eredeti kiadás után. A főmagasságú bíboros hercegprímás és esztergomi érsek helybenhagyásával. Harmadik kiadás. Budapest, 1891. Szent István Társulat-Buzárovits Gusztán Nyomdája (Esztergom). 74-75. old.)

Száz szónak is egy a vége: volt az állvány, és maradt az építmény. Az építmény, ami – maradandó.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info