A nagyváradi magyarság megmaradását célzó, átfogó és hosszú távú terv elkészítését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke.
Hangsúlyozta: ez nem politikai kezdeményezés, hanem példátlan civil indítvány, amelytől a magyarság fogyásának megállítását remélik, és a gyarapodáshoz szükséges konkrét tennivalókat rögzítik.
Csomortányi emlékezetett: a bihari megyeszékhely magyarságának száma az elmúlt évtizedek alatt szinte megfeleződött, a zsugorodási folyamat pedig szerinte gyorsulóban van a fiatalok kivándorlása és az asszimiláció egyre erőteljesebb megnyilvánulása miatt. „Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a magyarságnak Nagyváradon jövője van” – szögezte le.
A városalapító Szent Lászlóról elnevezett tervben fejezetekre bontva javasolnak megoldásokat. Teljes önállóságot képzelnek el a művelődésügy tekintetében, és külön kitérnek az oktatásra, a műemlékvédelemre, a gazdaságra, az infrastruktúrára, a városrendezésre, a környezetvédelemre, az egészségügyre és a nyelvhasználatra. A 11. fejezet a regionális szerepkörre vonatkozik, ennek kapcsán Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora közölte: szeretnék, ha Nagyvárad régióközponttá válna. A továbbiakban civilek és szakértők bevonásával dolgozzák ki az egyes fejezeteket, reményeik szerint pedig ősszel „letehetik a váradiak asztalára” a konkrét stratégiát.
A sajtótájékoztatón a vasárnap kezdődő nagyváradi Szent László Napok fesztivál főszervezőjeként jelenlévő Zatykó Gyula úgy vélte: hiánypótló projektről van szó, amely „kiáltó szó”, összefoglalja, és megoldást keres a magyarságot érintő összes problémára. A Krónika felvetésére, miszerint a terv több, a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó feladatot tartalmaz, Csomortányi úgy fogalmazott: ezáltal egyértelműen tudják majd közvetíteni a magyarság igényét a városvezetés felé, a célkitűzéseket pedig hatékonyan fogják képviselni, főként, hogy egyre jobb a viszonyuk képviselő-testülettel. Egyes témakörökben ugyanakkor magyarországi támogatásra is számítanak.
Az EMNP Bihar megyei elnöke azt is elmondta: legutóbb a 40-es években készült a városra vonatkozó fejlesztési terv, amelyből viszont több pont máig nem valósult meg. Lapunk kérdése nyomán Csomortányi leszögezte: a felgyorsuló mindennapok is igényelnek hosszú távú tervet. „Dinamikusan, rugalmasan kell tervezni, de a kitűzött célok stabilak” – állapította meg.
kronika.ro
Hunhír.info