Látva a Momentum és társai hazánkat lejárató kampányfogásait, eszembe jutott egy vers – még 1996-ból. Meg aztán néhány gondolat a nyomában.

Íme a vers:

Megfojtanak, megfojtanak,
kígyóznak, mint a szennypatak,
sziszegve szólnak szép szavak:
hiszen szabad vagy, ó, szabad!
Te választottál engemet,
te bamba, arctalan tömeg,
elszívom lassan életed,
nem lesz házad, se gyermeked,
nem lesz hazád, nem lesz hited,
minden szavamat elhiszed,
mindenhol szózatom sziszeg.
Imádd a hűvös bankokat,
ott intézik a sorsodat,
ne vidd vásárra bőrödet,
kerüld a puskás őröket!
Szemétdomb város ez: tiéd,
tiéd az összegyűlt szemét!
Villánk s a svájci bankbetét
érted van, s téged véd, cseléd!
Ha már kihalt a nagy család,
ha már éhenhalt jó anyád,
ha nincs honod, se otthonod,
ha már szökésed fontolod,
sziszegve szól, ki jót akar:
Fuss, merre látsz, szegény magyar!
Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer,
nem elvtárs és nem is haver,
akit riaszt a pénz szaga,
bizony, nem jó demokrata!
Hóhérodnál ne alkudozz,
kirablódnál ne tiltakozz,
majd eltakar a pesti kosz,
megszoktad már, megszökni rossz.
Nyugodj meg hát, Petőfi népe,
és térdre magyar, térdre, térdre!

Szentmihályi Szabó Péter „Térdre, magyar!”-ját másoltam ide. Ijesztően időszerű minden sora.

„Hacsak minden ember egy tizedrészét teljesítené annak, a mi az ő kötelessége, nem állanánk oly rosszul Magyarországon, mint állunk anyagilag és erkölcsileg.”

Ezt azonban már nem Szentmihályi Szabótól citálom, hanem gróf Majláth Józseftől, aki a Bodrogközi Gazdák Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetének Perbenyiken 1901. május 5-én tartott ülésén még hozzátette mindehhez:

„A magyar ember ázsiai eredetét két fő sajátságban árulja el. 1. Nem szeret dolgozni. 2. Nem szeret gondolkozni. Ezt látjuk mi az egész vonalon. Az, a ki mind a kettőt teszi: kivétel; az már generácziókon keresztül arra volt nevelve. Innen van az, hogy mi mindent kerülünk, a mi egy kis kényelmetlenséggel, kötelességgel jár – és innen van az, hogy mi mindent elfogadunk és azután indulunk, a mit nagyapáinktól és apáinktól hallottunk.”

(gróf Mailáth József szocziálpolitikai tanulmányai és beszédei. Budapest, 1903. Kilián Frigyes Utóda bizománya-„Pátria” Rt. 214. old.)

A minap az Iparművészeti Múzeumba látogattam. 1893 és 1896 között épült. Igen, nem tévedés, három álló év alatt. Álltam, csak álltam szótlan, látva a szecesszió csodáit minden faragványán. És hogy, hogy nem, eszembe jutottak Majláth sorai. Merthogy az alkotás, a klasszikus, olybá tűnik, akkor is csak egy igen szűk réteg szívügye volt. Maga Lechner Ödön, a főtervező, többet nem is kapott ilyen grandiózus megrendelést épületalkotásra!

Tudom, ilyenkor azzal jönnek, ne huhogjunk, ne legyünk már oly pesszimisták. Jó, de kérdem tisztelettel, hol vannak ma a Lechner Ödönök?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info