Rendet, rendet, rendet – kiáltotta az a több mint ezer személy Gyergyószentmiklóson, akik a közbiztonságért szervezett tüntetésre gyűltek össze a művelődési ház előtt. A lakosság soraiban volt több kárvallott – köztük az a személy is, akitől múlt héten 30 ezer lejt loptak el –, illetve jelen voltak a rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat képviselői és a Gyergyói-medence polgárőrei is.
A Gyergyószentmiklósi Polgárőrség és az Arbor Vállalkozók Szövetsége által szervezett tüntetés békésen zajlott. A felszólalók kéréseiknek adtak hangot, elítélve az önbíráskodást. Az ő meglátásuk szerint a több mint ezer résztvevő bizonyíték arra, hogy Gyergyó népe képes együtt erőt felmutatni, kiállni követelése mellett, hogy joga van egy élhető élettérhez.
Bajkó Tibor az Arbor Vállalkozók Szövetsége nevében, illetve Bajkó László a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség elöljárójaként vázolta a kialakult helyzetet. Többször hangsúlyozták: nem székely-roma konfliktus kerekedett ki a közrend hiányosságaiból, hanem az adófizető polgárok életének ellehetetlenítése azok által, akik sem Isten, sem ember törvényeit nem tartják szem előtt.
A szervezők mellett mikrofonhoz lépett Keresztes Zoltán, a Szent István plébánia plébánosa, kijelentve: „A bűnnek törvényszerűsége és történelme van. Törvényszerűsége a lejtő törvénye. Talán még emlékezünk rá elemi iskolai tanulmányaikból, ha egy tárgyat lejtőre helyezünk, akkor az egyre sebesebben fog lefelé gördülni. Hasonló módon az, aki elindul a bűn útján, egyre növekvő sebességgel halad ezen a lejtőn. A bűn történelme pedig azt mondja, hogy a nagy bukásoknak is van előzménye, éspedig apró áthágások, törvényszegések jelzik a megtett utat. Ezek megtétele előtt kell megállítsuk, figyelmeztessük egymást, hogy ne essünk önbíráskodásba.”
Csergő Tibor történelemtanár, a múzeum igazgatója elmondta, tősgyökeres gyergyószentmiklósiként ismeri a várost és lakóit, van tudása az évszázados múltjáról is, és protestál azért, hogy a csapnivaló közbiztonság tovább ne romoljon.
Az Erdélyi Magyar Ifjak tagja, a 17 esztendős Nagy Áron tette a legnagyobb benyomást a tömegre, közölve: „Itt születtem, itt nőttem fel, itt tanulok, első lépésem is ehhez a városhoz köthető, mégis arrafelé lépdelek, hogy diplomázás után hová is kellene költöznöm. Pedig valójában a gondolat is megrémít, hogy máshol kell majd élnem, és egyedül lábra állnom.”
szekelyhon.ro
Hunhír.info