Hogy, hogy nem, a történelem mindahányszor önmagát ismétli. Miért, hogy örökösen csak a társadalom egyes szegmenseit lehet büntetlenül pellengérre állítani? Miért, hogy ha például kiderül egy papról, hogy pedofil, azonnal kórusban támadják „az” Egyházat, de ha történetesen egy rabbiról derül ki ugyanez, szinte szólni sem lehet?

Régi, nagyon régi kérdés ez. Mostanában sokat olvasom az elmúlt másfél évszázad hazai keresztény katolikus lapjait. A megsárgult oldalak olvastán csaknem felkiáltok: „Mintha mai történetet olvasnék!”

Lássunk most csak egy példát erre, néhai Paluscsák Pál (1876-1949) dominikánus atya alábbi írását (A sanda mészáros meg más valaki)!

„Hogy a sanda mészáros miről nevezetes, azt tudod. Másfelé néz, másfelé üt. És ezt azért teszi, hogy félrevezessen. Ez a magyar közmondás jutott eszembe, amikor Szent Tamásnál a következőket olvastam: »a hit ellenségei kezdetben elrejtik az ő tanításaikat, kezdetben okos dolgokat mondanak a világiaknak, aztán néhány rossz dolgot szőnek közbe a papokról, amit a világiak örömest hallgatnak, így a népet eltántorítják a papok becsülésétől és következőképpen az egyház szeretetétől«. (S. Thom. In Math. c. XIII. lectio 1.) Íme a program, amely szerint a régi szó meg a mai hitetlenek az egyházat megtámadják. Mintha szent Tamás előre látta volna, hogy a modern újságírók, népszónokok, népvezérek hogyan fogják meg a gondolkodni lusta embereket. Kezdetben okos dolgot mondanak, írja Szent Tamás. Ők valóban így cselekednek. Népjólétről, műveltségről szónokolnak. A szegény nép igáján könnyíteni kell, hangoztatják. A világon nagy az igazságtalanság, hirdetik. Ez mind igaz, ezen segíteni égető szükség, kötelesség.

De a modern világfelforgatók mostan nem azt magyarázzák ám, hogy miként kell a világon segíteni. Azt ordítozzák, hogy le a papokkal, le a csuhásokkal! Ez a mentő ! A ez meglesz, akkor boldog a világ, nem lesz adósság, nem lesz bacilus, nem lesz árverés, sem jégeső, nem lesz háború, olcsóbb lesz a kenyér, nem lesz hamis tej, napjában mindenki háromszor pecsenyézik, asszút fog inni. A tudatlanság sötétsége szétoszlik, mert mostan a papok az okai, hogy nincsenek iskolák, hogy azt emberek lusták (?). Igazságosság leszen, mert mostan csuhások a bírák, a körmönfont ügyvédek, az uzsoráskodó kaftánosok (??) No de kimond ilyet, kérded, Ahogy most én mondom, talán egyszerre senki sem mondja, azt megengedem. De ha olvasod a tisztelt népurak kiruccanásait, hát a mondottamban összegezheted azokat. Ezért beszélnek, írnak a papok ellen, hazudnak, rémregényeket gondolnak ki róluk…

És ezt miért teszik? Hogy a vallást aláássák, az egyházat tönkre tegyék! Persze itten sanda mészároskodnak! Ők a vallást nem bántják, csak a papokat. Mert a vallás és a pap között különbséget kell tenni, hangoztatják! Sok okoskodás helyett példákkal mutatom meg, mit ér az ő megkülönböztetésük.

Próbáld meg egyszer, szidd a zsidókat. Szerkesztenél csak úgy újságot, amelynek minden száma csak úgy hemzsegne rémséges hírektől, a zsidó leánykereskedőkről, uzsorásokról, hamisítókról. Mindjárt becsuknának. És ha azzal védekeznél, hogy te nem a zsidóságot támadod, hanem csak a zsidókat, szemedbe nevetnének.

Avagy merészelnéd csak a bírákat sorra megtámadni. Írnád csak róluk, hogy részrehajlók, megvehetők. Ugyebár mindjárt pört akasztanának a nyakadba és elítélnének, hiába hangoztatnád, hogy te nem a bíróság intézményét akarod megtámadni, hanem csak a bírákat.

Jegyezd meg kedvesem jól magadnak, zsidóság, bíróság, vallásosság vagy katonaság csak elvont fogalom. A valóságban, az életben zsidóság nincsen, csak zsidók, bíróság nincsen, csak bírák, katonaság nincsen, csak katonák, vallásosság nincsen, csak vallás, papjaival, tanításával, templomaival, szertartásaival.

Aki tehát a papokat, az egyházat támadja, gúnyolja, halálra ítéli, az kedvesem a vallást üldözi. Jól tudják ők – a szent Tamás említette recipe szerint –, ha megveted papodat, nevetséges lesz előtted templomod, akkor hitedet, vallásodat dobod nem sokára sutba. Ebben sántikálnak ők. Papot szidnak, csuhást gyaláznak, pápát gúnyolnak, hogy hitedtől, vallásodtól megfosszanak. Íme a sanda mészárosok.”

(Rózsafüzér Királynője. Havi folyóirat a Boldogságos Szűz tiszteletének, különösen a Rózsafüzér ájtatosságnak terjesztésére. A Rózsafüzér Társulat hivatalos folyóirata. Szerk.: P. Molnár Márton M. OP. 1913. január. Apróságok rovat, 24-26. old.)

„Sanda mészárosok”-ról írt az atya egykor. Mert a papon vagy apácán mindenkor csak gúnyolódni lehet. A rabbik esetében viszont valahogyan más a helyzet.

Valaha illemkódexekben tárgyalták, miként viselkedjünk papokkal szemben. Egy ilyenből citálok:

„Nagyon tiszteljem a papi méltóságot.
Az igazi pap maga is megrendülve tekint krisztusi hatalmára.
Ha papot vagy szerzetest hív az Isten családunkból, adjuk őket oda szívesen az Úrnak és érezzük ezt részéről nagy kitüntetésnek.
Papot köszönteni=Krisztust megbecsülni.
Felnőttnek is jól áll, ha köszönti Krisztus papját.
Krisztus szolgájával találkozni csak áldást és szerencsét hozhat az emberekre.
Pappal találkozni s megfogni a gombot: selejtes emberek csúfondáros babonája.
Papra megjegyzést tenni polgári szemmel nézve is jogtalan és ízléstelen.
Legyen elv számomra: Isten szolgájáról vagy csak jót, vagy semmit.
Papjainkat inkább védjük, mint szapuljuk.
Igen sok papi hiba és botrány csupán a gyanakvó agyakban létezik, minden alap nélkül.
Ha papokról rosszat hallok, először is az jusson eszembe: ki mint él, úgy ítél.
Ha tényleg volna alapja a mende-mondának, inkább takargassuk, mintsem hogy hirdessük, hiszen Egyházunk emberi sebeiről van szó.
Aki papi hibákat szellőztet, az illető papon nem javít, a maga és mások lelkén viszont mindig rombol.
Ha pap tenne helytelent, az neki magának baj; ha meg is ütközném rajta pillanatra, jól tudom, hogy ez nekem nem lehet szabadságlevél semmiféle rosszra.”

(Áhítattal, illendően, nemesen. Apró szabályok vallási gyakorlataink helyes végzéséhez Neves lelkipásztorok közreműködésével összeállította Tihanyi Tibor Dr., a piarista hittudományi főiskolán a lelkipásztorkodástan tanára. Budapest, 1942. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda. A magyar piarista rendfőnök 88/1942. sz. engedélyével. Nihil obstat. Dr. Michael Marczell, censor dioecesanus. Nr. 5479/1942. Imprimatur. Strigonii, die 9. Julii 1942. Dr. Michael Török vicarius generalis subst. 33-34. old.)

Megszívlelendő szavak. Még egy. Soha nem felejtem el az alábbi esetet. A kilencvenes évek elején a 168 Óra interjút készített egy fiatal magyar apácával. Alig szólalt meg, az újságíró máris neki szegezte a kérdést: „Te olyan szép vagy, miért lettél mégis apáca?” Nos, az apáca alighanem a legszebb hitvallást adta erre feleletül: „Miért kell azt gondolni, hogy Isten fogyatékosokat, sántákat, bénákat, nyomorékokat választott ki szolgálatára?”

Folyik tehát a kettős mércézés ma is, köszönhetően a „sanda mészárosok”-nak. De a lényeg talán mégsem ez, hanem hogy Isten mindig ad Hozzá hű szolgákat.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info