Persze, jellemző módon, titokban. „Hol van akkor a hippokráteszi eskü?” – kérdezhetnők, és joggal. Eszünkbe juthat Nyerges Attila dalszövege az ötmillió magyarról, akit „nem hall a nagyvilág”. Nem, mert meg sem született a méhmagzatgyilkolás következtében.
Szabó Emese tényfeltáró írása (Megtartja? Az abortuszügy túlmutat önmagán. Magyar Nemzet, 2017. február 23.) hivatalos statisztikák alapján nemcsak a címben közölt tényt közli, hanem azt is, hogy amíg 1980 és 1990 között 100-200 ezres abortusz volt évente, addig ma már „csak” 30 ezer. Ez azonban így is ijesztő szám, tehetnők vele hozzá mi is.
A keresztény, a katolikus erkölcstan határozottan követeli a méhmagzat életjogát, amelynek ismertetői közül ezúttal Evetovics Kunó és Császár József kézikönyvéből idézzük okulásul.
Amint Evetovics Kunó cisztercita leszögezi (Katolikus erkölcstan, 1940), a magzatelhajtás (művi vetélés, procuratio abortus) a Tízparancsolatból az ötödik elleni halálos bűn, ezért
„tilos az éretlen méhmagzat közvetlen megölése magzatelhajtás útján. Az embrio már a conceptio után megkezdi életét s további kifejlődését csak az anyaméhben való megmaradása biztosítja: eme egyedüli életlehetőségtől való megfosztása biztos halált, az élet kioltását jelenti. Az emberi embrio a hetedik hónapig még nem elég fejlett ahhoz, hogy az édesanya méhétől különváltan éljen: magzatelhajtáson, művi vetélésen az ilyen fejletlen embrio távoztatásáét kell érteni. A hetedik és kilencedik hónap vége között elválasztott magzat élete kedvező körülmények mellett megmenthető. A magzatnak az anyaméhből ebben az időben történő távoztatása, a szülés siettetése (acceleratio partus): ilyenkor tehát koraszülésről van szó. Nem szabad a még fejletlen magzatot közvetlen beavatkozással az édesanyától elválasztani, s ezáltal az embrió életét kioltani: súlyos okból azonban szabad a fejlett magzat születését siettetni. Megfelelően súlyos okból megengedett a közvetett magzatelhajtás, például ha az anya életveszélyes betegségben van s gyógyítás céljából használt szer közvetlenül a betegség távoztatására, nem pedig a magzat megölésére irányul, s más mód nincs az anya orvoslására, s végül, ha a gyermeket a lehetőség szerint megkeresztelik.”
Végül az egyházjogi kódex, a „Codex Iuris Canonici” 2350. kánonjára hivatkozva arra figyelmeztet, hogy „az Egyház az ordinariusnak fenntartott kiközösítéssel sújtja azokat, akik a magzat elhajtásában részt vesznek, nem véve ki az anyát sem, ha az elhajtás tényleg bekövetkezett.”
Császár József pápai prelátus könyvében (Gyónók kalauza, 1946) szintén a természetjog alapján állapítja meg, hogy a méhmagzat (foetus) egyenes megölése mindig súlyos bűn (gyilkosság):
„Még az anya életének megmentése céljából sem szabad az anyaméhben élő gyermeket feldarabolni (craniotomia). Éppen így mindig súlyos bűn a méhmagzat elhajtása még akkor is, ha különben mind a gyermek, mind az anya meghalna. Ugyanez áll az anyaméhen kívüli terhességnél is. Súlyos bűn minden olyan cselekedet is, amellyel valaki el akarja hajtani a méhmagzatot, ha ez az eredmény nem is következik be. Az anyaméhmagzat közvetett (indirect) megölése is rendszerint tilos, de súlyos okokból megengedett lehet. Másállapotban levő asszonyok súlyos bűnt követnek el, ha olyasvalamit tesznek, ami előreláthatólag magzatelhajtást okoz. Halálos betegségben szenvedő anya bevehet olyan orvosságot, amely nemcsak egészségét állítja helyre, de a magzatot is elhajtja, feltéve, hogy a betegség ellen nincs más orvosság, és hogy a gyógyulás nemcsak a magzat elhajtásából következik. Éppen így meg van engedve a beteg anyaméh eltávolítása, ha ezzel a méhmagzat is eltávolíttatik, feltéve, hogy ez az egyetlen eszköz az anya életének megmentésére. A szülés siettetése (a terhesség hetedik hónapja után) megfelelő okból meg van engedve, mert ilyen esetben a gyermek már életképes. Ha az anya nagy veszély nélkül lehetséges, a szülés siettetésével várni kell addig, míg erkölcsileg nem bizonyos, hogy a gyermek az anyaméhen kívül életben marad. Ha azonban az anya nagy veszélyben van, szabasd a korai szülést előidézni, mihelyt valószínű, hogy a gyermek életképes.”
Az abortusz (amelynél már csak egy nagyobb bűn van, az öngyilkosság, mert azt elkövetője többé már nem teheti jóvá) legalizálása végső soron tehát azt mutatja, hova vezet az erkölcsi normákat adó Teremtőbe vetett hit hiánya, amelynek további kézzelfogható jeleként „terhes”-nek mondják a „várandós”, „áldott állapot”-ban lévőt, s ha rajtuk múlna (amint írta Bíró András „Terhes vagy áldott?” című glosszájában (Új Magyarország, 1997. március 6.), alighanem még az „Üdvözlégy”-et is átírnák ilyképpen: „Terhes vagy Te az asszonyok között és terhes a Te méhednek gyümölcse, Jézus…”.
De hogy legyen valami öröm az ürömben: a Magyar Nemzet említett írása beszámolt arról, hogy a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Velkey György elmondta, hogy „kórházukban ilyen beavatkozás nem is történhet”. Reméljük, minél több érintett kórház és orvosköveti példájukat.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
