Marosvásárhelyen tartják szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülését, mely – bővített formában – széles körű erdélyi fóruma kíván lenni az autonómia megvitatásának. A meghívó szerint a széles körű vitát az Európai Parlament külügyi bizottságának legutóbbi határozata is indokolja, amely kimondja, hogy “a magyar kisebbség védelmének biztosítása érdekében kiegészítő intézkedésekre van szükség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek tiszteletben tartásával”.
A Tőkés László elnök által jegyzett dokumentum szerint “az uniós integráció kedvező politikai konstellációját, mint talán utolsó ilyen lehetőséget, az erdélyi magyar nemzeti közösségünk megmaradása és jövője érdekében, föltétlenül meg kellene ragadnunk. Nem elégedhetünk meg hagyományos kisebbségi maradékjogokkal, illetve tényleges közösségi jogok helyett eurokonform engedményekkel. A romániai magyar nemzeti közösség önkormányzati jogai helyett nem érhetjük be az RMDSZ-párt autonómiának nevezett egyeduralmával.”
A meghívó egy újabb “vásárhelyi találkozóra” szól, “melyen pártállástól függetlenül helye van mindazoknak, akik valóban kiállnak nemzeti közösségünk háromszintű autonómiája mellett”.
Rockszerda