Ez az Ószövetségi ihletettségű jó tanács, a román soviniszták körében igencsak nagy népszerűségnek örvend. Mi magyarok megszokhattuk, hogy a csalás, a szemtelen hazugság, és az otromba hamisítás egyenrangú szerepet játszik a magyarság ellen harc eszköztárában, de mégis, minden egyes alkalommal megdöbbenünk, amikor újra és újra szembesülünk ezekkel az alantas módszerekkel.
A Bihar megyei román sajtó örömmel számolt be arról, hogy Nagyváradon egy Avram Iancu előtt tisztelgő emléktáblát avattak a minap. Normális esetben számunkra ez egy alapvetően érdektelen hír volna, de tudjuk azt, hogy Romániában az emlékezetpolitika minden, csak éppen nem normális, különösen nem akkor, ha a magyarok is „benne vannak” a dologban. Ebben az esetben pedig alaposan benne vagyunk, valamennyien.
Azt talán mondani sem kell, hogy Avram Iancu személyét a világon semmi sem köti Nagyváradhoz, vagy Bihar megyéhez. Ennek ellenére a megyeszékhelyen határrendészeti iskola, valamint utca viseli a nevét, az egykori Széchenyi téren ormótlan, giccses köztéri szobra áll. Ugyanilyen, túlméretezett, és bármiféle művészi értéket nélkülöző szobra van Nagyszalontán (hogy a magyar többségű hajdúvárosban mit kereshet, az külön érdekesség), valamint egy dél-bihari település, Keményfok is Avram Iancu nevét viseli a román térfoglalás jegyében.
A nagyváradi Zöldfa utcában, az azonos nevű egykori fogadó falán felavatott emléktáblát az Avram Iancu nevét viselő „kulturális társaság” helyezte el, az avatást katonai tiszteletadás mellet ortodox egyházi szertartás követte, az eseményt pedig a móc vezérről elnevezett iskola diákjainak műsora zárta. Az emléktábla kihelyezésének apropója, vagy inkább ürügye az volt, hogy 1850-ben ebben a fogadóban szállt meg Iancu, Bécs felé tartó útján. Az csak megmosolyogtató lenne, hogy a románság valódi történelem, és gyökerek híján mindenkinek szobrot állít, aki átutazott a városon (Mihai Viteazu, Eminescu, Avram Iancu), de a dolog persze egyáltalán nem ennyire vicces. Nem intézhetjük el ezt ugyanis egy legyintéssel, hiszen Avram Iancu mai fogalmaink szerint tömeggyilkos volt, és mi magyarok voltunk a szenvedő felek. Nagyenyed, Zalatna, Verespatak, és más erdélyi települések több ezer magyar civil áldozata az ő felelőssége, ez történelmi tény. Mint ahogyan az is, hogy ezért őt sohasem vonta felelősségre senki, a haja szála sem görbült meg. Avram Iancu ugyanis az a fajta hasznos idióta volt, aki azt kapta jutalmul a Habsburgoktól, mint a magyarok büntetésképpen. Hiába rendezett Pesten vacsorát a tiszteletére Haynau, hiába fogadta Ferenc József császár, nem tudta elérni a célját, a románok nem kaptak semmit 1848-49-es gyalázatos szereplésükért.
A nagyváradi emléktábla felirata már csak hab a tortán, hiszen a Iancut örömmel, tisztelettel, és szeretettel fogadó nagyváradiakról is szó esik a szövegében. Az az aprócska tény, hogy 1850-ben Váradon alig éltek románok, nem zavarja a táblaállító nagyromán hazafiakat, azt pedig aligha hihetjük, hogy a császári önkénybe belefásult magyarok örömujjongásba törtek volna ki az illusztris gyilkos láttán. Elkönyvelhetjük, hogy Szent László egykori városát ismét bemocskolták egy hazugsággal, és izgatottan várhatjuk, lesz-e olyan magyar szervezet, mely akár csak halványan is tiltakozik ez ellen a történelemhamisító, és egyértelműen a magyarok irányába üzenő emléktábla ellen.
Barta Béla – itthon.ma
Hunhír.info
