Valaha iskoláinkban virágzó önképzőkörök működtek, színvonalas kulturális estekkel. Ezek során is a nagybetűs Életre készültek a félig gyermek, félig felnőtt növendékek.

Kezemben a leánynevelő budapesti Ranolder Intézet 1943-ban megjelent jubileumi emlékkönyve, amelyből arról értesülünk, hogy Tormay Cécile Önképzőkör működött a neves intézményben.

Négy szakosztálya volt: nevelési-szociális, természettudományi, művészeti és magyar irodalmi-történelmi. A nevelési jelmondata ez volt: „Jobbá leszek és másokat is jobbá teszek.” Hármas gondolat vezérelte a leánytanulókat ebben: mit, mikor, hogyan kell tennünk, hogy helyes és szép legyen? Milyen a jó példa jelentősége, a tanítói hivatás áldozata és öröme, melyek magyar értékeink s a magyar lelkiség erőforrásai. Kiállításokat rendeztek, előadásokat tartottak: „Érdekes képgyűjteményt, táblázatokat készítettek néhányan a fejlődő gyermekről.” Példáéul Mezőkövesd népi értékeiről vagy Zsitvabesenyő népszokásairól.

A természettudományi szakosztály működése sem volt akárminő: „Tanulságos időszerű gyűléseink a következő tárgyak köré csoportosultak: A fényképezés művészete. Bepillantás a csillagok világába. A repülőgép szerepe aí modern ember életében. Herman Ottó. A budai hegyek növényzete. Mindegyik kérdést több oldalról, behatóan feldolgozták, itt-ott filmmel élénkítették, s egy-egy ügyesen megválogatott költeménnyel tették változatossá a műsort. A kiállításra érdekes szemléltető táblákat készítettek a tagok a következő kérdésekről: Hány leadóállomást hallgat Európa 1 000 000 rádió-előfizetője? Az elektromágneses hullámok skálája. A hírszolgálat fejlődése. Villamosság a háztartásban. A fizika története számokban, képekben. Néhányan dicséretre méltó mag-, rügy-, kéreg-, rovargyűjteménnyel gazdagították szertárunkat.”

A művészeti szakosztályban a leányok ismertették Bach, Schubert, Schumann, Holbein, Rembrandt és Guido Reni életét, művészetét, az újkori magyar művészet világából a szolnoki művésztelepet. „Legszebb gyűléseink egyikének tárgya volt »Az Annuntiatio a művészetben«. Erre vendégül láttuk az önképzőkör minden tagját. A gyűlés jól szemléltette, hogyan ihlette meg a csodálatos esemény a keresztény művészek lelkét, kezdve a katakombák együgyű, de őszinte művészetétől a mai kor túlfinomult, a formákban oly gazdagon válogató művészetéig. Minden bemutatott képet egy korabeli kórusművel kísértünk s tettük még kifejezőbbé.” Gyakoriak voltak továbbá a növendékek múzeumlátogatásai.

Végül a magyar irodalmi és történelmi szakosztály sem maradt el a többitől: „Októberi érdekes gyűlésünk a Balaton költészetével ismertetett meg bennünket.” Más alkalommal pedig Sík Sándor tiszteletére rendezett díszgyűlést. De volt más is.

„Tavasszal nagyarányú levelezést folytatott az önképzőkör. Azzal a szerény kéréssel fordultunk élő nagyjainkhoz, hogy jubileumunk évében néhány soros emlékkel örvendeztessenek bennünket. Kimondhatatlan örömmel fogadtuk íróink, költőink megható leereszkedését.”

Harminckét bejegyzés született. Csak kettőt idézek:

„Azt az utat választottam, hogy tanítsam az időszerűt és az időtlent, de egységben a kettőt, mint ahogy példázza azt minden eszme és a nemzet, melynek félarca időszerű s a másik időtlen, de egy és oszthatatlan a kettő örökre.” (Tamási Áron)

„Nincs szebb és felelősségteljesebb hivatás ebben a hazában, mint fiatal magyar lelkeket nevelni Istennek tetsző és nemzetnek hasznos életre. A mai fölbolydult világ benyomásaitól szédelgő gyermeki lelkekben összhangot teremteni Isten és nemzet fogalmai között oly magasztos hivatás, mely apostollá és költővé változtatja az embert. A hivatását hűséggel betöltő magyar tanítónő a magyar jövendő édesanyja. Meghatott szeretetem kíséri mindég azokat, kik ezt a hivatást lelkesen és bátran vállalni merik.” (Wass Albert)

Más világ volt, nagyon más világ az akkori, mint a mai. Hol vannak ma ugyanis az önképzőkörök? Tanulhatnánk pedig az imént részletezett múltból. Akkor még ilyen volt az iskolai élet Tormay Cécile szellemében.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info