Papot temetni itt a földön szomorúság, ámde a mennyországban öröm. Legalábbis jó papot. Eggyel több a lakója ezzel annak ugyanis. Talán nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, ez az üzenete Olofsson Placid bencés atya halálának.
Életének százegyedik évében jobblétre szenderült Olofsson Placid atya, bencés szerzetes és tanár. Igen, jobblétre. Nem meghalt, hanem elköltözött. Adjunk hálát az Istennek, hogy százegy évig nekünk, magyaroknak adta! Ám most elköltözött az Ő akaratából, mégpedig az örök szeretet birodalmába, leghívebb gyermekei közé. Aki a XVI. században élt, de a minden korhoz időszerűen szóló Keresztes Szent Jánoshoz hasonlóan sokszor átérezte a lélek mégoly sötét éjszakáin át is Istennek az Ő boldogító színe látására vezető erejét.
Mert miként is fogalmazott e szent? „Élj mindig együtt Krisztussal; külső és belső szenvedéseid megszerzik lelked békéjét és nyugalmát.” Vagy: „Nem haladhatunk addig előre a lelki életben, míg nem követjük Krisztust. Ő az út, az igazság és az élet. Ő az a kapu, amelyen mindenkinek át kell mennie, aki meg akarja menteni lelkét. A komoly lelki ember nem fél Krisztus követésétől és nem akarja életét édességekben és kényelemben leélni.”
Idézhetném még sokáig e misztikus szentet, de most, jól tudom, mégis Placid atyáról van szó. Nem, nem életét kívánom ismertetni – nálamnál sokkal hivatottabbak feladata lesz ez, habár igaz, sorsa nyitott könyv mindannyiunk számára, akár egy Márton Ároné, Zadravecz Istváné, Lénárd Ödöné vagy Mindszenty Józsefé.
1946-ban Placid atyát a Gulágra internálták koholt vádak alapján, ahol tíz évet töltött. Zokszó nélkül. Mint az ősegyház atyái, vagy az 1789 utáni franciaországi egyházüldözések mártírjai, tudta ő is, hogy hősiességéért összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz a babér odafent, mint – idelent. De még csak nem is ezért tette, amit tett. Önzetlen volt. Nem a majdani odafönti jutalomért tette a jót, hanem – önmagáért.
Más, teljesen más ember volt, mint mi – tisztelet a kivételeknek, persze. Amit az is tanúsít, hogy az ilyen embereknek – akiknek, de tényleg szó szerint, Szent Ágostont idézve a lábuk a földön, de a lelkük az égben jár – van valamijük, ami kevesek kincse. A földi pokoljárás közben is megőrizik ugyanis humorérzéküket. Innen, hogy Placid atya meghurcoltatása éveire ekként emlékezett vissza:
„Többször elmondtam: jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok, de hol van a Szovjetunió?”
Nem, amint ígértem, nem ismertetem életrajzát. Csak próbálom aktualizálni mélyen krisztusi létszemléletét. Ami, lefordítva hétköznapjaink politikai-társadalmi valóságára, valahogy így hangzik: amint a Szovjetunió, az Európai Unió sem örök!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info