„Jó, de mi áll a hangulatjelentésben?” Tipikus kérdés, a letűntnek hitt ötvenes évekből. Mégis visszaköszön. „Hány tégla volt előadásodon?”– kérdezték már tőlem számtalanszor. „Nem érdekel”– válaszoltam.

No de miért is írom mindezt? Tegnap Zalaegerszegen volt előadásom Trianon-témában. Voltunk vagy negyvenen. Itt Budapesten jó, ha húszan eljönnek. Töprengek, vajon miért? Tényleg lehet, hogy valami átok nehezedik fővárosunkra?

Tiszta tekintetek voltak. Arcukat barázdásra szántották az elmúlt évtizedek, mégis eljöttek. Nem ráncolták össze szemöldöküket akkor sem, amikor a tragikus történelmi aktusok tárgyalásakor elsütöttem néhány gyilkos pesti viccet. „Mi a különbség a lengyel és a magyar televízió között? A lengyelnél fele lengyel, fele zsidó. A magyarnál lengyel nincsen.” Azonnal vették a lapot.

Nem mentek aznap este jégbüfébe, szoláriumba, plázákba vagy kutyakozmetikushoz. Érdekes. A zalai megyeszékhelyen vannak hát negyvenen, akik ilyenkor (vagy talán máskor is?) ezt kihagyják.

Utána vacsora következett. Eszembe jutott, végre egy este, amit nem a mégoly csodás Duna-parti metropolis kebelében töltök. Merthogy vannak, akik azzal jönnek, hogy itt milyen jó betérni este egy pizzára valahová. Nos, nem szeretnék ünneprontó lenni, de a méreg is lehet finomnak tűnő. Ellenben tegnap ott Zalában előadásom után a négy gyermekes házigazda párjával süllővel, rozmaringos pityókával, ugorkasalátával és kovásztalan kenyérrel kínált.

Legyek bármennyire is múzeumi őskövületként elkönyvelt vaskalapos konzervatív, nincs az a Pizza Station, amelyik felérne azzal az ízvilággal, amellyel ilyetén tegnap találkoztam. Kaptam is egy frissen sült kovászos kenyeret, úgyhogy pár napig nem kell kenyeret vennem.

Száz szónak is egy a vége hát: van élet Budapesten kívül is. Sőt csak ott van igazán. Hát ez áll az én hangulatjelentésemben. Amúgy pedig jó éjszakát kívánok.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info