Ha nem sárga a bőrük és ferde a szemük mint a mongoloknak, akkor románok leszármazottai a székelyek, akik szégyellhetik magukat, hogy nem mentek ki december elsején ünnepelni Sepsiszentgyörgy főterére. Ezzel az “ünnepi” beszéddel nem csak az erdélyi magyarságot sértették meg, hanem a világ összes magyarját!
A román ortodox pap nemes egyszerűséggel lemongolozza és lerománozza az erdélyi magyarokat és székelyeket, akik rövid eszmefuttatása szerint tulajdonképpen nem is léteznek. Ugyanis szerinte az az erdélyi magyar, vagy székely, aki nem úgy néz ki mint egy mongol, az csakis román lehet. Sőt azt is megtudhatjuk, hogy erre még büszkék is kéne legyünk, hiszen a világ legbátrabb, legigazságosabb és legvallásosabb népének a tagjai lehetünk! Azt is kifejti a pópa, hogy csak akkor van jogunk ehhez a földhöz, ha románok vagyunk, román(dák?) ősökkel. Ha pedig úgy nézünk ki mint a mongolok, vagyis ha magyarok, vagy székelyek vagyunk, akkor nincs jogunk Erdélyhez. Egyébként a Noua Dreapta tagjai, Ioan Lacatusu és más megrögzött soviniszták is egyre gyakrabban terjesztik azt, hogy a székelyek tulajdonképpen elmagyarosított románok. Mikor pár száz éve elkezdték terjeszteni, hogy Erdély az övék, valószínű a többség csak nevetett rajtuk, az eredményt pedig láthatjuk…
Ezzel az “ünnepi” beszéddel nem csak az erdélyi magyarságot sértették meg, hanem a világ összes magyarját! Melyik erdélyi magyar politikus, illetve jogvédő szervezet fogja feljelenteni a történelemhamisító, létezésünket letagadó, egy egész nemzeti kisebbséget és nemzetet durván megsértő, soviniszta és rasszista papot és az ünnepség szervezőit?!
Más nemzetek származását, kinézetét és bőrszínét firtatni egy állítólagos “ünnepen”, finoman szólva is gusztustalan! Ez azok után különösen undorító, hogy idén is be volt jelentve, hogy minden román hozza magával egy magyar ismerősét (volt akinek sikerült is). Ezért kellett volna a sepsiszentgyörgyi magyarok megjelenjenek Erdély elrablásának az évfordulóján? Hogy lemongolozzanak, hogy a képünkbe vágják, hogy nincs jogunk ehhez a földhöz, ha nem románok vagyunk?!
magyarellenesség. blog
Hunhír.info