A trónok (világi hatalmasságok) és oltárok (egyházi intézmények) felszámolását céljául kitűző szabadkőművesség nem retten meg attól sem, hogy megszentelt falakon belül is utat törjön magának, hogy a papságot is térdre kényszerítse.

Beer Miklós váci megyéspüspökkel legújabb interjúkötete megjelenése előtt beszélgetett a 24.hu. Ebben Beer püspök nemcsak az Orbán-kormány migránspolitikájával megy szembe, hanem magával a kereszténységgel is – de szó szerint. Idézem nyilatkozatát:

„Mi, emberek, mindannyian az Úristen gyermekei vagyunk. Keresztények, zsidók, reformátusok, muszlimok. Jézus erre az alapvetésre tanított minket.”

Nos, ezzel szemben már az Ószövetség is arra hívja fel a figyelmet, hogy az Úr csak akkor szeret bennünket gondviselő atyánkként , ha megtartjuk parancsolatait (5 Móz 7, 12-13, Péld 8, 17), s nem imádunk bálványokat, hamis (emberek által elképzelt) isteneket és vallásokat.

Nemhogy egy püspöknek, hanem egy egyszerű hívőnek is tudnia illik, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen vallásúak vagyunk. Kérdezem tisztelettel, egy muszlim mégis kihez fohászkodik? Istenhez? Egyszerűen elképesztő, hogy egy püspök ennyire nem ismeri a katolikus tanítást. Ámde nem szavahihetőbb Beer máskülönben sem. Ismét mostani nyilatkozatából citálok:

„Egyáltalán nem értek egyet azokkal a politikusokkal, akik azt sugallják, hogy egy nő maradjon csak otthon főzni, pelenkát mosni. Szerintem fel lehet oldani a látszólagos ellentmondást. A mai körülmények már sok mindenre lehetőséget adnak, nem kell őrizni a tüzet, szinte minden gépesített.”

Nos, a „tűz őrzése” alighanem még az ókori pogány gondolkodóknál is fontosabb volt, mint a liberális teológusoknál. A keresztény felfogás e tekintetben a következő:

A keresztény világnézet a hitvesben és az anyában látja a női eszményt. A nőnek a természettől rendelt élethivatása az, hogy családi otthonát boldoggá tegye és gyermekeit, akiket az isteni Gondviselés reá bízott, a társadalom hasznos polgáraivá nevelje. Nagyon helyesen adta meg az antik világ józan értékelése a nő legszebb dicséretét, amikor az elhunyt matróna sírkövére e magasztaló sorokat véste: „domum servavit et lanam fecit, házat őrizte és font”. Ez volt a római női ideál abban a korban, amikor a rómaiakat a hősies erények a világ uraivá tették. És ez annyi évszázad után ma is a keresztény női ideál.”

(Zborovszky Ferenc SJ: Isten országa mibennünk. Lelkigyakorlatos előadások a művelt katolikus közönség részére háromnapos lelkigyakorlatra. Budapest, 1940. Korda Rt. 173-174. old.)

Beer püspök szavai tehát köszönő viszonyban sincsenek a keresztény felfogással. Ismét Zborovszky atyának adom át a szót:

„A kereszténység a női hivatást a Hitvesben és az Anyában látja. A nő életkerete a család. Ő ott a férfi életének ereje, ő a gyermekek anyja és az ő ölén bontakozik ki a jövendő nemzedék testi és lelki jóléte. A nő itt alkotja meg az ő nagyszerű alkotásait, amelyekért hálás lesz neki az emberiség. Ha a nők nem is építettek századokra szóló Szent Péter-templomot, nem faragtak mózesi szobrot, nem festettek raffaeli képeket, nem írtak wagneri operát és nem fedezték fel a modern technika csodáit, de megvan az az elégtételük, övék az a soha el nem múló dicsőség, hogy e nagy mesterek: Bramante, Michelangelo, Raffael, Wagner, Edison és az emberiség többi nagy képviselői mind az ő gyermekeik révén, tőlük kapták testi és lelki adományaikat és ők nevelték fel őket. És ha a nő nemcsak a családban, hanem ezenkívül még a karitatív társadalmi téren is teljesíti kötelességét, akkor ő építi fel az új világ boltíveit, amelyeknek árnyékában boldogabban él a jövő nemzedék.”

(U. ott, 175. old.)

Beer püspök tehát a jelek szerint a divatos szekularizáció és feminizmus szószólója. Zárszóként ezért csak annyit: efféle nyilatkozatai miatt Szent X. Piusz pápasága alatt nemhogy indexre került volna, hanem kiközösítették volna. Mindenesetre ma így tör utat a szabadkőműves szellemiség a katolikus Egyházban.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info