Pártállástól függetlenül egy emberként fogtak össze a hétvégén a nyárádszeredaiak: vasárnap nemcsak őrtüzet gyújtottak a határban, de székely zászlók lepték el a kisvárost, ezzel is tiltakoztak az ellen, hogy eltávolíttaták a városházáról a székely zászlót. – írja a szekelyhon.ro
Aki csak tehette, vasárnap reggel székely zászlót tűzött a lakására, kapujára Nyárádszeredában, a főtéren pedig méretes lobogót függesztettek ki az unitárius templomtoronyra is. Így tiltakoztak a helyiek az ellen, hogy a prefektúrának sikerült levetetnie a székely lobogót a városháza épületéről.
Vasárnap délután pedig több százan gyűltek össze a Kerek-erdő felett, hogy őrtűz gyújtásával hírül adják: a székelyek autonómiát szeretnének.
Végleges döntés kötelezte
Mintegy tíz napja született végleges bírósági döntés nyomán került le a napokban a nyárádszeredai városházáról a székely zászló. Tóth Sándor polgármestertől megtudtuk: tavaly decemberben született végleges bírósági döntés arról, hogy a lobogót le kell venni az épületről, ám ezt mindeddig nem hajtotta végre, ezért a prefektúra személy szerint őt, mint városvezetőt perelte be és meg is nyerte az eljárást, Tóth Sándort pedig a decemberi ítélettől számítva naponkénti ezer lejjel és a minimálbér húsz százalának befizetési kötelezettségével büntették meg a döntés végre nem hajtásáért.

A napi ezer lejeket nagyvonalúan „elengedték” neki, de így is majdnem 70 ezer lejes bírságot kellene kifizetnie. Természetesen ügyvédhez fog fordulni és minden eszközzel meg fogja védeni magát, és nem engedi ezt az összeget felhajtani. Egy ilyen per a romániai rendszer hibáját mutatja. „Ki kell mondani, hogy ma Romániában vadásszák a kisebbségek jelképeit, pedig a prefektúrának és a kormánynak nem ez kellene a legfontosabb dolga legyen 2016-ban egy jogállamban – hangsúlyozta Tóth Sándor.
szekelyhon.ro
Hunhír.info