…A kapzsi vörös csontvelő nagyon élvezte a dolgot, s közben kitervelte, mihez kezd a többlettel. Rávette a központi idegrendszert, hogy folyamatos programmal foglalja le a sejtek minden percét: se munka közben, se a pihenés idején ne legyen egy szabad perc se csöndes elmélkedésre. Mindig szóljon valami „érdekes, izgalmas, divatos, szenzációs, félelmetes”, mindig legyen cirkusz is a kenyér mellé, nehogy valamelyik sejtnek ideje és energiája jusson a logikus gondolkozásra, nehogy valakinek eszébe jusson megkérdezni, miért kivételezett a vörös csontvelő…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy élő szervezet.
Olyan, mint amilyenek mi, emberek is vagyunk.
Képes volt növekedni, mozogni, fönntartani saját magát, és utódok világra hozatalával szaporodni is.
Ez a szervezet sok-sok milliárd sejtből, mint élő építőkövekből állt.
A sejtek szövetekké álltak össze, a különböző szövetek szerveket formáltak. Minden sejtnek, szövetnek, szervnek megvolt a maga feladata, melyet szorgosan végzett is. Egyesek kívülről, mások belülről védték a szervezetet. Egyesek a táplálkozásban, mások a keringésben, megint mások a légzésben töltötték be a számukra kirótt feladatot. Központi irányító, összehangoló szerv is kellett. Volt, aki az oxigénszállítást végző vörösvértesteket termelte. Ő volt a vörös csontvelő. Mindenki tette a dolgát, és a finoman összehangolt munka eredményeképpen biztosította az egész szervezet működését, fennmaradását, szaporodását, egy szóval az életét.

A vörös csontvelő nagyon büszke volt a munkájára: ő termelte az oxigénszállításhoz nélkülözhetetlen vörösvértesteket. Tudta, hogy az ő folyamatos munkája nélkül nem működhet a szervezet. Dölyfösségében arra nem gondolt, hogy ő maga sem létezhetne a többi szerv munkája nélkül.
Dölyfösségénél csak kapzsisága volt nagyobb.
Mindig azon gondolkozott, hogyan kaphatna ő, – a szerinte legfontosabb – többet az összes többinél.
Egy nap aztán megszületett a nagy terv.
Megüzente a többi szervnek, szövetnek, az összes sejtnek, hogy ezentúl csak akkor ad vörösvértesteket, ha ő többlet életenergiát, nyereséget, egyfajta kamatot kap utánuk.

A többiek nem értették a dolgot, de jóhiszeműen elfogadták az új szabályt. Az egész szervezet a legkisebb sejttől kezdve a legnagyobb szervekig úgy volt előrelátóan megtervezve, hogy komoly működési tartaléka volt minden egyes résznek. Így az új szabály bevezetése először semmi komoly gondot nem okozott. Mindenki kicsivel többet dolgozva eleget tett kamatfizetési kötelezettségének a kapzsi vörös csontvelő javára.

A kapzsi vörös csontvelő nagyon élvezte a dolgot, s közben kitervelte, mihez kezd a többlettel. Rávette a központi idegrendszert, hogy folyamatos programmal foglalja le a sejtek minden percét: se munka közben, se a pihenés idején ne legyen egy szabad perc se csöndes elmélkedésre. Mindig szóljon valami „érdekes, izgalmas, divatos, szenzációs, félelmetes”, mindig legyen cirkusz is a kenyér mellé, nehogy valamelyik sejtnek ideje és energiája jusson a logikus gondolkozásra, nehogy valakinek eszébe jusson megkérdezni, miért kivételezett a vörös csontvelő.

És az ördögi terv csodálatosan működött sejtgenerációkon keresztül.

A kapzsi vörös csontvelő közben folyamatosan tökéletesítette rendszerét. Autoimmun Védelmi Hatóságot (AVH) épített ki a renitenskedő sejtek elpusztítására. A központi idegrendszeren keresztül mindent látott és mindent hallott. Ügyelt a legfiatalabb sejtek megfelelő nevelésére is, így egy idő után majdnem mindenki adottnak, megváltoztathatatlannak fogadta el a rendszert, így alig akadt olyan sejt, aki átlátva a szitán elégedetlenkedni merészelt. Őket a legfondorlatosabb módon ellehetetlenítette, elszigetelte vagy megölette.

Mivel határtalanul dölyfös és kapzsi volt, soha semmi nem volt elég számára. Egyre emelte a kamatot, egyre nehezítette a sejtek életét, hogy még több jusson neki, és még nagyobb legyen már amúgy is korlátlan hatalma.
A szüntelenül emelkedő terhek alatt a sejtek egyre nehezebben tudtak teljesíteni, kezdtek képességeik határához érkezni. Korábban nem ismert szenvedélybetegségek, majd másféle újabb kórságok jelentek meg.
A szaporodóképesség csökkenése is jelezte, hogy nagyon nagy a baj.

A sejtek öregedtek, fogyatkoztak.

Aztán néhány kiemelkedően okos és elszánt sejt ellenállást próbált szervezni a kapzsi vörös csontvelő ellen. Csökkentett terheket, több kenyeret és több cirkuszt követelt. A kapzsi vörös csontvelő megijedt, hogy ördögi tervét felismerik, ezért részben teljesítette a követelést.
A lázadókat vagy kiemelt kenyéradaggal, ingyen cirkusszal vesztegette meg, vagy ha ez nem ment, akkor kíméletlenül leszámolt velük.
És újabb sejtgenerációkon keresztül folytatódott a könyörtelen kizsákmányolás.
Hiába szólt sok okos mérsékelt sejt is, hogy nagy a baj, változtatni kell, mert fogytán az életerő, kimerültek a tartalékok. Ők is úgy jártak, mint a lázadók.
A kapzsi, dölyfös vörös csontvelő azt hitte, korlátlan hatalmával mindent elintézhet.
Egyre gyakoribbá, egyre súlyosabbá váltak a betegségek.
Aztán egy éjszaka a dolgok véletlen egybeesése miatt megtörtént, ami már várható volt: összeomlott a rendszer, elpusztult az egész szervezet.
Benne pusztult a kapzsi és dölyfös vörös csontvelő is.
Csak a híre és intő példája maradt.
Aki nem hiszi, járjon utána!

Utószó:
Ha az olvasó a kamattal terhelt magánpénz rendszerére ismert – a kamatmentes közpénzrendszer ellenében, – akkor a mese elérte célját.
A rendszer a teljes összeomlás előtt vergődik, a mostani válság is ennek a jele. Ráadásul hazánk a világnak ahhoz a részéhez tartozik, melyet maga alá temethet. Mindkét utolsó nagy háborút a vesztes oldalon fejeztük be, többek között ezért tartunk ott, ahol.
Ha a következő világégés is újra a rossz oldalon talál bennünket, akkor nem kétséges a végzetünk.
Jó lenne, ha országunk következő, végre valóban felelős vezetői még időben cselekednének.

Magyarországon ráadásul nem is egy minden tekintetben szervesen hozzánk tartozó belső kapzsi és dölyfös vörös csontvelő a kizsákmányoló főhatalom, hanem egy rajtunk kívül álló, velünk szemben egyáltalán nem barátságos, minden tekintetben idegen és így idegen érdekeket kiszolgáló óriás hatalom vörös csontveleje. Méltányos bánásmódot ezért tőle még kevésbé várhatunk, mint a sajátunktól.

Ezért, ha a magyar nemzetnek hívott szervezet életben kíván maradni az egyre kegyetlenebb élet-halál harcban, akkor erre csupán EGYETLEN esélye maradt. Az, ha teljesen saját ellenőrzése alá vonja saját vérképzését, azaz saját pénzkibocsátását. Mégpedig oly módon, hogy a saját vörös csontvelő kapzsiságát, kizsákmányolását is eleve lehetetlenné tevő szabályokat hoz.
A tökéletesen működő élő szervezet csontveleje mindig annyi vörösvértestet termel, amennyi az egész szervezet létéhez optimálisan szükséges. Se többet, se kevesebbet. Ráadásul ezért nem kér, és nem is kap semmi plusz életenergiát, nyereséget, kamatot, csak annyi ellenszolgáltatást, hogy az ő léte is biztosított legyen. És magától értetődően nem állítja, hogy ő független a szervezet többi részétől.

Egy jól működő nemzetgazdaságban a Magyar Nemzeti Bank mindig annyi fizetőeszközt hoz forgalomba, amennyi a magyar gazdasági szervezet létéhez optimálisan szükséges. Se többet, se kevesebbet. Ráadásul ezért nem kér, és nem is kap semmi plusz nyereséget, kamatot, csak annyi ellenszolgáltatást, hogy az ő léte is biztosított legyen.
A magyar nemzet túléléséhez az szükséges, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem független szervként, hanem a magyar nemzet szolgálatában, az Országgyűlésnek és a Kormánynak felelve annyi pénzt hozzon kamatmentesen egy időegység alatt forgalomba, amennyi fedezetét munkával előállított új értékben és szolgáltatásban a nemzet megtermeli. Ez az optimálisan szükséges mennyiség.

A kamattal terhelt,
idegen befektetői,
maximális profitra törekvő,
spekulatív, azaz
kizsákmányoló
magánpénz rendszere helyett a

kamatmentes
saját,
nemzeti
közpénzrendszer a megoldás.

És, hogy a hatalomban lévők ne élhessenek vissza megnövekedett hatalmukkal, vissza kell térnünk ahhoz a rendszerhez, amely kiszolgálta nemzetünket ezer éven át: a Szent Korona Alkotmányához.

Dr. Nagy Gergely

Hunhír.info