Legkorábban jövő tavasszal foghatnak hozzá a gyimesbükki Rákóczi-vár rég várt újjáépítéséhez, ha sikeres lesz a közbeszerzés. A szükséges anyagiakon nem fog múlni.
Lassan ugyan, de történnek előrelépések a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésével kapcsolatban – tudtuk meg Deáky Andrástól. Az újjáépítés kezdeményezője érdeklődésünkre arról számolt be, hogy mostanra – a régészeti feltárások eredményei nyomán – módosították az eredeti terveket, de a közbeszerzési eljárás lebonyolítása már hosszasabb folyamat, még biztosan felölel néhány hónapot.
Terveik szerint a jövő év elején lezáruló eljárás pozitív eredményt hoz, és sikerül megfelelő kivitelezőt találni a munkálatokra, hogy tavasszal végre elkezdődhessen az építkezés. A 220 ezer euró értékű felújítás finanszírozását a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalta fel – a világ magyarságának támogatásával –, hangsúlyozta az említett egyesület vezetője. Hozzátette, habár csak a tennivalók konkrét elkezdését követően kezdenek teljes gőzzel bele a gyűjtésbe, mostanig is több millió forintot utaltak az egyesület bakszámlájára. Deáky már korábban is rámutatott, az anyagiak előteremtése biztosan nem okoz gondot, a cél érdekében összefog a világ magyarsága.
Többéves munka során sikerült beszerezni 2015-re az újjáépítéshez szükséges szakhatósági engedélyeket, illetve elnyerni a helyi önkormányzat támogatását. A tavaly nyáron végzett régészeti feltárások után idén tavasszal adták ki a végeleges építkezési engedélyt, amely alapján el lehetett indítani a közbeszerzési eljárást. Az eljárás után foghat hozzá a nyertes kivitelező a 150 négyzetméteres területen fekvő épület kivitelezéséhez: a kétszintes, kőépület földszintjén kiállítótermet és mosdókat alakítanak ki, az emeleten pedig egy kávézót előtérrel és fedetlen sziklaterasszal.
szekelyhon.ro
Hunhír.info