Sajópálfalán voltam tegnap. Híres Mária-kegyhely, ahol többször is könnyezett már a Szűzanya. Az Istenszülő Mária amúgy mindig akkor könnyezik, amikor tömegek hagyják el Istent. Ezzel figyelmeztet a hitehagyás miatt eljövendő baljóslatú történésekre.
1717. január 6-a és február 16-a között könnyezett a Sajó menti faluban először. S talán nem is gondolnánk, mit jelzett ez akkor. Még abban az évben szerveződött meg Londonban az addigi páholyok egyesülésével a modern kori szabadkőművesség, amelynek valódi céljait talán ezúttal nem is kellene ecsetelnem. Persze a londoni esemény nem volt előzmény nélküli. Kétszáz évvel korábban, 1517-ben pedig Martin Luther hirdette meg azt, amit aztán a francia forradalom 1789-ben: tiporjátok a gyalázatost. Isten földi birodalmát, a katolikus Egyházat. Az ész trónfosztását hirdette a wittenbergi reformátor, követői pedig tanai jegyében kolostorokat, zárdákat, templomokat romboltak le, a szentek szobrait összetörték és levetették a reverendát, mint az avítt középkor szükségtelen viseletét.
És lássunk csodát! 1717 után megint csak kétszáz évvel, 1917-ben Szentpétervárt kitört az oroszként emlegetett, valójában bolsevik forradalom. Ennek sem részletezem most a következményeit, már csak azért sem, mert azok nem múltak el mindmáig nyomtalanul. A hitehagyás, a vallástalanság ráadásul korántsem csak a templomok kiürülésében nyilvánul meg. Ott van ugyanis megannyi jele mindennapjainkban. Sokszor apró jelekben. Például abban, hogy a fiatal az idősnek nem adja át a helyét. És akkor még a kormányok működéséről nem is beszéltem.
Visszatérve azonban Sajópálfalára: tegnap voltam immáron harmadszor egy görögkatolikus zarándoklatot követő szent liturgián a sajópálfalai kegytemplomban. A fiatal atya a szent cselekmény bemutatása részeként elmondott homíliájában pont a lényegre mutatott rá: mindig oda kell figyelni Máriára, az istenszülőre. Főleg, amikor könnyezik. 1717 ezt mutatta meg. Meglepő bátorsággal hívta fel a hívek figyelmét a három dátum mögött meghúzódó démonikus hatalomra. 1517, 1717, 1917 a Sátán tombolásának legfőbb jelződátumai. S hogy korunk is mennyire sátáni hatalommal átszőtt, mutatja, hogy a lutheri reformáció (helyesebben deformáció) jövőre való ötszázadik évfordulóját nemcsak protestáns, hanem katolikus (legalábbis önmagukat így nevező) körök is megünnepelni készülnek, élükön Ferenc pápával.
Lelki fürdő egy görög katolikus istentiszteleten, szent liturgián részt venni. Amint amúgy is tapasztalom, a görög katolikus atyák ezerszer bátrabbak, szókimondóbbak, műveltebbek, mélyebb lelki életet élők, mint római paptestvéreik. Számukra Pannónia földje valójában nem egyszerűen paróchusi szolgálatra kijelölt földdarab, hanem szent föld.
Jó volt, mi több, léleküdítő a zsúfolásig megtelt pálfalai kegytemplomban elgondolkodni a szent liturgia alatt, mi végre is vagyunk a világon. Mit jelent Mária országa lenni. Egyet: úgy szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szerette Máriát, és ahogyan Mária Jézust.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info