Ritkán veszem a kezembe a Nők Lapját, de akkor mégis van értelme. Legutóbbi számát olvasva tényleg ökölbe szorul az ember keze. Míg ki tudja, hány millióan éheznek, addig egy szűk elit egy este irdatlan pénzösszegeket ver el.

Olvasom hát az orgánum cikkét (Dobray Sarolta: Ibizai VIP-mennyország – avagy a gazdagok a paradicsomba mennek). Nos, Ibiza 575 négyzetkilométernyi, egy 2005-ös felmérés szerint 111 107 főt számláló spanyol sziget. Jó ideje szó szerint a milliárdosoké. A szórakozóhelyek eldorádójának számító szigeten lévő Blue Marlin nevű strandklubban egy üveg pezsgő – nem elírás – hatvanezer euró, vagyis hetvenkétmillió forint. Egy kisebb asztal fogyasztás céljából való foglalása minimum tízezer euró (hárommillió forint). A borravaló sem akármennyi. Volt, hogy egy vendég a százhúszezer eurós számlájára nyolcvanezres jattot adott.

Óhatatlanul is felmerül az emberben a kérdés, mégis kiknek a pénzéből dőzsölnek e szigetlakók vagy rajta az akárcsak egy napot is eltöltők? Arról nem is beszélve, ki tudja még, hány ugyanilyen „üdülőparadicsom” létezik a földkerekségen? De ami a legfontosabb: ismerik-e egyáltalán a boldogság fogalmát az egy este súlyos milliókat, netán milliárdokat eldőzsölők? Eszembe is jutott minderről egy régi történet:

„Polikrates samosi király egy filozófusnak egykor nagy összegű pénzt ajándékozott. A tudós ember magánkívül volt örömében és azonnal elhatározta, hogy tanulmányait abbahagyja és kereskedő lesz. Ezentúl tehát járta a vásárokat, érdeklődött az árak iránt, piac iránt, kilátások és bekövetkező fordulatok iránt és ez a sok anyagi gond, tervezgetés, csalódás egészen megnehezítette fejét és szomorúvá tette szívét. Amit nappal elhatározott, azt éjjel álmatlanságában visszavonta és mást eszelt ki, úgy hogy nyugalmának, békességének teljesen vége volt. Ekkor így kiáltott fel: „Amióta azt az átkozott pénzt házamba hoztam, boldogtalan ember vagyok! A legjobb üzletem, amit eszerint tenni tudok, ha a pénzt visszaviszem oda, ahonnan hoztam.” A következő reggel elvitte a kincset Polikrates királyhoz s így szólt: „Uram, vedd vissza a pénzt, nem akarok róla többé tudni, tönkretette az életemet.” A filozófus jól cselekedett. Pénz és boldogság két különböző dolog. Nagyon ritkán laknak egy fedél alatt, a legtöbb esetben azonban kiűzik egymást. Aki az Isten békéjét magában hordja, az a leggazdagabb ember s ez a boldogság örökké tart, azért iparkodjunk ezt magunknak megszerezni”

(Farkas Edith S. M.: Missziós útravalók. I. köt. Budapest, 1925. Szociális Missziótársulat-Apostol Nyomda Rt. 9-10. old.)

Nos, az ibizai VIP-paradicsom „életélvezői” azonban nemcsak a saját életüket, hanem másokéit is tönkreteszik. Hiszen miből is van ennyi pénzük? Európában például egy valóban hivatásának élő egyetemi tanár mikor engedhetné meg magának mindazt, amit itt gond nélkül megengedhetnek nem is kevesen? Igaz, valószínűleg igénye sincsen rá. Ő ugyanis a tudománynak, a nemzetének él.

Mindenesetre az ismertetett eset egy magasabb szempont megértésére azért megtanít. Kell, hogy legyen Isten, aki az efféle dőzsöléséért egyszer majd igazságosságának megfelelően megfizet. Ha nem itt, akkor odaát. Igaz, onnan már nincs visszaút. Ott már hiába bánnák meg, mennyit eltékozoltak akár csak egy este is.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info